#közmédia



„Mint kivégzés előtt” – üveges tekintetek és bizonytalanság az M1-ben

Állománygyűlést tartott szerdán a csak Pitbullként emlegetett M1-es hírigazgató, Németh Zsolt többek közt arról, hogy aki akar, elmehet szabadságra – tudtuk meg egy belső forrásból. Magyar Péter szerda reggel élő adásban azt mondta a Kossuth rádióban és az M1-en is, hogy ezeknek a propagandaadóknak felfüggesztik a hírszolgáltatását, de állítólag már a vasárnapi választási eredmény bejelentése óta teljes a bizonytalanság. Sok itteni dolgozót ugyanis állítólag teljesen váratlanul ért, hogy a Fidesz vesztett.






„Hát én tehetek róla, miért nekem mondja?” – méltatlankodott a Kossuth Rádió riportere Magyar Péternek

Három nappal a választások után a Jó reggelt, Magyarország! című műsor vendége, a beszélgetés előtt a hírekben már független sajtót idéznek. Az interjú felfokozott hangulatban telt, Magyar közölte, hogy hiába próbálkozik a közmédia most kiegyensúlyozott tájékoztatást adni, felfüggesztik a hírszolgáltatást, amíg új alapokra nem helyezik a működésüket.











A transznemű mellek bonyodalmától a harmadik világháborút kirobbantó Magyar Péterig – a NER nagy médiapillanatai

„Ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik” – intette meg tavaly novemberben Orbán Viktor Rónai Egont, aki arról kérdezte, hogy a kormánymédia miért publikálta a Tisza-app letöltőinek ellopott személyes adatait. Pedig végső soron a NER szülőatyja volt az, aki erőből letörte, földre vitte, sós kútba tette és uralma alá hajtotta magyar nyilvánosság jelentős részét, hogy aztán az ATV stúdiójában bátran elhatárolódjon az általa létrehozott, jobbára szebb életet élt orgánumok hullájából összetákolt médiaszörnytől. A gazdájánál is látványosabban gyarapodó teremtmény 16 éves ámokfutásának pillanataiból válogattunk, szabadon csapongva nehezen feledhető emlékeink között.