Vádat emeltek Olmert volt izraeli kormányfő ellen
Három pontban vádat emeltek vasárnap korrupció miatt Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök ellen - közölte Menahem Mazuz főügyész hivatala.
Három pontban vádat emeltek vasárnap korrupció miatt Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök ellen - közölte Menahem Mazuz főügyész hivatala.
MTI
Bűnvádi eljárást indított a román legfőbb ügyészség a román ortodox egyház egyik érseke ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvesztegetés fejében, hamis iratok kibocsátásával egy fiatal számára lehetővé tette a beiratkozást a papneveldébe.
MTI
A Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a közterületi parkolás tízéves időtartamára kiírt terézvárosi pályázatot, az ideiglenes intézkedés a szerződéskötés megtiltását jelenti - írta a szerdai Magyar Hírlap.
MTI
Eddig három gyanúsítottja van a Centrum Parkoló Kft. és a VI. kerületi közterület-felügyelők kerékbilincseléssel kapcsolatos vesztegetési ügyének, amely milliárdos üzleti érdekeket érinthet. Az ügyben számos megválaszolatlan kérdés van. Például nem tudni, miért vártak az ügyészek egy hetet az első centrumos gyanúsítással, a megvesztegetett közterületist pedig miért az utcán és nem a Centrum irodájában vették őrizetbe.
unknown
Kenőpénzt fizetett a Centrum Kft. parkolási társaság a VI. kerületi közterület-felügyelet vezetőjének, akit vesztegetés miatt le is tartóztattak. Csakhogy a parkolási cégnél egyelőre senkit nem vettek őrizetbe, a kft. pedig mélyen hallgat az ügyről.
hvg.hu
Korrupcióbűzös ügyei mindegyik szekértábornak, közéleti oldalnak vannak és lesznek. De a párt-és tömegbázissal, politikai-szakmai jövőképpel rendelkező hatalmasság úgy nyúl a közösbe, hogy holnap és holnapután is legyen miből lopni. Egy hiteltelenség-rekordokat döntögető, önmagát túlélni akaró vezetés jövőtlen pártkatonája erre már nincs tekintettel. Ő már csak önmagára van tekintettel. Akár a győzelemre eleve esélytelen, vert hadsereg dezertált, fosztogató katonája
unknown
Nádas Péter magyar író a Kölner-Stadt-Anzeiger című német lapnak adott keddi interjúban kifejtette: a korrupció szétmarta a magyar államot, s a romló közállapotok itt-ott már a társadalom alapstruktúráit kezdik ki. Az "A magyar állam immár nem létezik" címmel megjelent interjúban az író kemény látleletet ad a helyzetről.
hvg.hu
Darabonként 900 forintért adtak el több kiselejtezett, eredetileg 700 millió forintot érő orosz MiG-31-es vadászgépet.
MTI
Korrupciós bűncselekmények miatt pénteken kivégezték annak a kínai társaságnak a volt vezetőjét, amely a pekingi repülőteret üzemelteti - jelentette az Új Kína hírügynökség.
MTI
Őrizetbe vették a német hatóságok hétfőn Karlheinz Schreiber fegyverkereskedő-lobbistát, a konzervatív CDU történetének eddigi legmélyebb válságához vezető pártfinanszírozási botrány kulcsfiguráját.
MTI
Börtönbüntetésre ítélték a zágrábi egyetem kilenc oktatóját, amiért pénzt fogadtak el diákoktól, hogy átengedjék őket a vizsgákon.
MTI
A rendszerváltás óta nem történt olyan súlyos igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, mint amelynek eltitkolásával próbálkozott az ügyészség. Kétmillió forintot kért ugyanis a gyanú szerint egy vádlottól egy ügyész, hogy enyhébb büntetést indítványozzon a bíróságon – tudta meg a Népszava.
MTI
Ügyészségi vizsgálat folyik két egykori Siemens-menedzser ellen Ausztriában kenőpénz fizetésének gyanújával – írta szerdai számában egy osztrák napilap.
MTI
A korábbi közös megegyezés módosításával a mai nappal távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató - közölte a BKV Zrt. A HR-vezető korábban már horribilis végkielégítéssel távozott a cégtől, de csak papíron: mégis tovább foglalkoztatták.
MTI
MTI
hvg.hu
Két városi polgármestert, egy helyi törvényhozási képviselőt és több rabbit is letartóztattak az amerikai New Jersey szövetségi államban csütörtökön korrupció és pénzmosás vádjával.
MTI
Sem Románia, sem Bulgária nem érett az európai uniós tagságra - mutat rá a korrupcióra hivatkozó kritikus tartalmú brüsszeli országjelentés kapcsán a bécsi Die Presse napilap.
MTI
MTI
hvg.hu
Hét és fél évi börtönre ítélték korrupció miatt hétfőn Alberto Fujimori volt perui államfőt - jelentette be a bíróság.
MTI
Fizikai tettlegességben végződő szóváltás, korrupciószagtól bűzlő hangfelvétel, gyanú árnyaitól övezett politikusok – Fót önkormányzatának heti krónikáját ígyen foglalhatjuk össze. Publicistánk, Papp László Tamás írását olvashatják.
unknown
Korrupcióval vádol több autópályarendőrt a miskolci nyomozó ügyészség; a két évig tartó nyomozás befejezéseként összesen 21 ember ellen emeltek vádat, közülük 16 rendőr - közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.
MTI
Van abban valami elképesztő, amikor egy államfő arra szólítja fel honfitársait, hogy a közelgő parlamenti választásokon ne adják a szavazatukat képviselőjelöltként induló bűnözőkre. A "normális" országokban elképzelhetetlen felhívás Bulgáriában hangzott el, két héttel a július 5-én esedékes voksolás előtt, rávilágítva a balkáni ország hajmeresztő belpolitikai viszonyaira.
MTI