Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kirúgás

Klubrádió Itthon

Ma az MTV dolgozói tudják meg, kirúgták-e őket

Ma a köztévében folytatják a kirúgásokat - őszig mintegy ezer embert küldenek el a közmédiumoktól. Az ORTT volt elnöke a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, szerinte "senkik rúgnak ki valakiket".

Magyar Nemzet Itthon

Kirúghatják a honvédségtől Kónya Pétert

Politikai tevékenységnek minősül, ha a rendvédelmi dolgozók az országgyűlési választáson leadott szavazatok visszavonásáért demonstrálnak - mondta a Magyar Nemzetnek Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, a Morvai Krisztina nevével fémjelzett hajdani Civil Jogász Bizottság tagja, aki szerint a bohócforradalom elnevezésű demonstráció több mozzanata alkotmánysértő volt.

Index Itthon

Kirúgták az Este volt főszerkesztőjét

Az Index információi szerint kedden délután közölték az 59 éves Kardos Ernővel, hogy belekerült "a költségcsökkentés és racionalizálás miatt szükségessé vált" csoportos létszámleépítés körébe. Szerdán megindult és várhatóan a jövő hét közepéig tart a közmédiában az 550 főt érintő elbocsátási hullám, amelynek során néhány perces beszélgetésre rendelik be a dolgozókat, és itt közlik velük, maradnak-e vagy mennek.

hvg.hu Karrier

Elbocsátás lehet a vége, ha rossz helyre fekszünk

Átlépte a 400 ezret a „vigyázzban fekvés”- planking - rajongóinak száma, legalábbis ennyien lájkolták a tevékenység hivatalos Facebook-oldalát. Noha a planking ártatlan játéknak indult, az utóbbi hónapokban halálos áldozatot is követelt, sőt, néhány embert ki is rúgtak munkahelyi „padlózás” miatt.

MTI Gazdaság

Több ezer embert küldenek el Romániában

A román adóhatóság kétezer alkalmazottjától válik meg, az átszervezés célja az intézmény hatékonyságának növelése. A román állami postavállalat is megválik kétezer dolgozójától.

Hírszerző/FH Itthon

Meglepetésszerű gyorsasággal rúgták ki a dombóvári aljegyzőt

A jobboldali városatyák szerint jó okuk volt rá, de az nem tartozik a nyilvánosságra, indokolniuk pedig az új törvényi szabályok szerint nem kell. A testület döntését a szocialista polgármester felfüggesztette, ez azt jelenti, hogy az ügyben új testületi ülést kell tartani.

MTI/Világgazdaság Karrier

A külgazdasági attasék 58 százalékát lecserélik

A Világgazdaság pénteki számában arról írt, hogy kevesebb pénz jut az idén a hálózatra, ezért létszámcsökkentés lesz, de bezárásokat nem terveznek. Ugyanakkor új városokban nyitnak irodákat, igazodva az igényekhez.

Hírszerző/FH Itthon

Biztonsági őrök állják a betegek és orvosuk útját a Kenézyben

Fábián Ferenc, akit a bíróság két jogerős ítélettel, azonnali hatállyal helyezett vissza állásába a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, március elsejétől állt volna ismét munkába. Ott azonban újabb felmondólevéllel várták, most átszervezésre hivatkoznak, ezért nem tudják foglalkoztatni.

Hírszerző/FH Itthon

Túri nem tudja, miért váltották le a Magyar Légimentő Kft. éléről

Visszahívta az Országos Mentőszolgálat a Magyar Légimentő Kft. ügyvezető igazgatóját, Túri Pétert és egyidejűleg Temesvári Pétert bízta meg a gazdasági társaság ügyvezetői teendőinek ellátásával. Nem közölték vele, miért hívták vissza a Magyar Légimentő Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról - ezt mondta a Független Hírügynökségnek szerda este Túri Péter.

MTI/Népszava Itthon

"Raportra" hívják a 12 fővárosi kórházvezetőt

A Népszava szerint Tarlós István ugyan többször is hangsúlyozottan kijelentette, "nem lesznek kirúgva a kórházvezetők", ennek ellenére - "arról hallani, hosszú távon nincs maradásuk, legfeljebb néhányan maradhatnak nyugdíjas szakértőként".

Hírszerző/FH Itthon

Kirúgták Szűts Györgyöt

Azonnali hatállyal felmentették tisztségéből a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét - értesült a Független Hírügynökség. Szűts György maga is megerősítette a hírt, miszerint még szerdán felmentette állásából Bakondi György országos főigazgató. Szűts György a Független Hírügynökségnek elmondta: tervei szerint nyugdíjba vonul, hiszen már 35 évet töltött a pályán.

1
28 29 30 31 32 33 34
A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is jön a Szigetre

A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is jön a Szigetre

Szorgosan szedegetjük a folyókból, de sok állam nem akarja elengedni a műanyagokat, amelyek szép lassan az agyunkra mennek

Szorgosan szedegetjük a folyókból, de sok állam nem akarja elengedni a műanyagokat, amelyek szép lassan az agyunkra mennek

A spanyolok keményebben nyúlnának a lakhatási válsághoz, mint Nagy Márton

A spanyolok keményebben nyúlnának a lakhatási válsághoz, mint Nagy Márton

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

A XII. kerületben épülhet meg az orosz–ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve

Hív a jövő: megtörtént a világ első műholdas videóhívása, csak egy sima okostelefon kellett hozzá

Hív a jövő: megtörtént a világ első műholdas videóhívása, csak egy sima okostelefon kellett hozzá

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Külföldi bűnözőket toloncol ki Lengyelország

Papp Réka Kinga: Így neveld a kispártodat

Papp Réka Kinga: Így neveld a kispártodat

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

A címlapról ajánljuk