Nagyon erős lesz az UV-B sugárzás hétfőn
Marad a kánikula, de sok helyen lehetnek zivatarok is.
Vörös riasztás van érvényben, Franciaországban ezért betiltották az alkoholfogyasztást a fesztiválokon.
HVG
Érkezik az idei év első nagy hőhulláma, összeszedtük, mire érdemes figyelni és hogyan lehet védekezni.
HVG
Helyenként 35 fok is lehet.
HVG
A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet, és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok.
MTI
A hétvégén váltják egymást a frontok, de sok lesz a napsütés. Aztán jön a fordulat.
HVG
A résnyire lehúzott ablak viszont szinte semmit nem ér.
HVG
Kánikulai volt a hétvége, és még szerdáig kitart a meleg.
HVG
A jövő hét elején melegedés kezdődik, csütörtökre pedig visszatér a kánikula. A hét végén aztán megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye és kissé visszaesik a nappali csúcshőmérséklet.
HVG
A hidegfront északnyugat felől érkezik, de majd csak az éjjeli órákban.
HVG
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
HVG
Nem ritka a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet.
HVG
Bár a Kneecapet kitiltották, a zenekar videóüzenetben jelentkezett. Azonban az idei fesztivál utolsó napja nemcsak erről, hanem a hőségről, rózsaszínbe öltözött rajongókról, meg persze a fellépőkről szólt, és még egy unikornis is feltűnt. A képre kattintva galéria nyílik!
HVG
Egy hidegfront kissé mérsékli a nappali felmelegedést, sőt, a hajnali órákban kifejezetten hűvös lehet. Aztán visszatér a hőség a hét második felére.
HVG
A Sziget negyedik napján beköszöntött a forróság, de némi előrelátó délutáni szunyókálás után töretlen lelkesedéssel folytatódott a parti. Bohemian Betyars, Sevdaliza, Anyma és az évszakhoz öltözött fesztiválozók – a HVG szombati fotói.
HVG
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Országosan jellemző lesz a közepesen vagy erősen felhős idő, de rövidebb-hosszabb napos időszakok azért lehetnek kedden. Az előrejelzés alapján azonban ez a hét már biztosan nem a hőségről fog szólni, egy északias áramlás miatt hűvösebb lesz a következő napokban.
hvg.hu