Kialakulóban van egy „szuper El Niño”, ijesztő, ami 2026-ban vár az emberiségre
Olyan erős éghajlati jelenség dominálhatja majd 2026-ot, amilyet korábban még soha nem regisztráltak a tudósok.
A hétvégén váltják egymást a frontok, de sok lesz a napsütés. Aztán jön a fordulat.
A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban még kitart a változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő, mert ugyan szombaton melegfront érkezik, vasárnap és hétfőn ismét hullámzó hidegfront alakítja az időjárást.
Ami a részleteket illeti: péntek délután sok napsütésre számíthatunk, ám keleten, valamint a Dunántúl nyugati részén több lehet a felhő, és főként keleten fordulhat elő némi zápor. Éjszaka országszerte megnövekszik a felhőzet, főleg északnyugaton eshet kisebb eső. Emellett – ahogyan majd szombaton is – megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél.
Szombaton szakadozik, gomolyosodik, majd délután nyugat felől csökken a felhőzet, elszórtan valószínű zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között alakul, de az eleinte kevésbé felhős keleti tájakon 6-8 fokig is lehűlhet a levegő. A csúcshőmérséklete szombaton 22 és 27 fok között várható.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, a nap második felében erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Több helyen – főleg az ország délnyugati felén – alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között alakulhat.
A HungaroMet egyúttal közölte: bár a hőmérséklet most még inkább a májust idézi, a jövő hét elején megérkezhet az idei év első tartósabb kánikulája, és a napi hőmérséklet csúcsértéke a hét vége felé akár már a 35 fokot is elérheti.
Olyan erős éghajlati jelenség dominálhatja majd 2026-ot, amilyet korábban még soha nem regisztráltak a tudósok.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.