Szőlő utca: Pintér teljes kivizsgálást rendelt el, a rendőrség felelősségét is vizsgálják
A belügyi tárca azt ígéri, a hatóságok minden bűncselekményt feltárnak.
A belügyi tárca azt ígéri, a hatóságok minden bűncselekményt feltárnak.
HVG
Kovács-Buna Károly már a felvételek megjelenése előtt, hétfőn felmondott a javítóintézetben.
HVG
Újabb fejleményekről számolt be kedden a nyomozó ügyészség: két ember került őrizetbe, egy harmadikat pedig előállítottak. Reggel óta nagy erőkkel, több helyszínen akcióznak a Szőlő utcai javítóintézetben és más helyszíneken is, ezek során járhattak el a nyomozók.
HVG
Úgy bántak velük a Szőlő utcában, mint a kutyákkal, és rendszeres volt a bántalmazás és testi fenyítés is – mondta egy egykori javítóintézetis fiatal, aki szintén vállalta, hogy beszél a vele történt dolgokról a Demokratikus Koalíciónak. A fiú kitakart arccal és eltorzított hanggal mesélt arról, hogyan akarta Juhász Péter Pál saját kezűleg ellátni az egészségügyi részlegen, miközben az egyik nevelt lánya is vele volt.
HVG
A nyomozó ügyészség kedden „széles körű eljárási cselekményeket végez” a Szőlő utcai javítóintézetben és más helyszíneken is – tudatta kedd reggel a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A javítóintézetben zajló „nyomozati cselekményekbe” bevontak gyermekvédelmi szakembereket is a bent élő fiúk érdekében.
HVG
A megbízott intézményvezető azt követően került a posztra, hogy elődjét, Juhász Péter Pált letartóztatták. Távozását kérdésünkre megerősítette, ezt azzal indokolta, hogy lejárató kampány indult ellene.
Hiába tartóztatták le a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját még májusban, forrásaink szerint a Juhász Péter Pál embereiként ismert vezetők és dolgozók a helyükön maradtak. A lehetséges szexuális bűncselekményekről szóló szerdai cikkünk után felgyorsultak az események, a megtáltosodott ügyészség egy új gyanúsítottat is bejelentett. Nevet nem közölhettek, de lapunk kiszúrta, hogy valószínűleg ezzel összefüggésben pénteken teljesen kitakarították a javítóintézet honlapján az „intézmény vezetői” részt.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. A héten: új tanúk a Szőlő utcából.
hvg.hu
A férfi helyettese volt a korábban letartóztatott volt igazgató ugyancsak letartóztatott élettársa, gyakran jártak közösen horgászni.
HVG
Dobrev Klára szerint Juhász Péter Pálnak a már meggyanúsított dolgozókon kívül is voltak segítői a javítóintézetben, akik a mai napig a gyerekek közt dolgoznak.
HVG
A botrány újabb, harmadik gyanúsítottja a volt igazgató védelmében próbált bizonyítékokat eltüntetni az ügyészség szerint.
HVG
Hónapokon át molesztálta Juhász Péter Pál, aki először „rendes embernek” tűnt – mondta az a tanú, akinek a Szőlő utcai ügyben tett vallomásáról lapunk számolt be először. Dobrev Klára szerint pártjával még az ügyészségi kihallgatása előtt lépett kapcsolatba a fiatal, akivel egy videót készítettek az ügy részleteiről. A közzétett felvételen a javítóintézet egykori lakója – kilétét elfedve – részletesen beszélt arról, hogyan jutottak el az öleléstől a „fogdosáson” át addig, hogy az igazgató „megerőszakolta”. „Babakora óta” állami gondozott volt, hatévesen molesztálták először, amiről szerinte Juhásznak tudnia kellett.
Újabb súlyos bűncselekmények gyanúja merült fel az intézmény korábbi vezetőjével összefüggésben.
HVG
Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket. Egyikük próbált segítséget kérni, de szerinte ez visszajuthatott az igazgatóhoz, mert még aznap este összeverték. Információinkra sem az ügyészség, sem Juhász védője nem kívánt reagálni, de a nyomozás így egy újabb irányba is elindulhat.
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját és élettársát májusban tartóztatták le, mivel többek között az intézetből kikerült fiatal lányok prostituálásával, kényszermunkával és pénzmosás gyanúsítják őket.
HVG
Nagyriportban mutatja be a HVG azt, hogy milyenek voltak a mindennapok a Szőlő utcai javítóintézetben, amelynek vezetője, Juhász Péter Pál a gyanú szerint mellékállásban nőket futtatott. Hét egykori dolgozó beszámolója alapján derül fény eddig nem ismert, megrázó részletekre.
HVG
Az egyik alkalmazottjával íratta meg saját beadandó feladatát, de még a családi házába is a javítóintézetben dolgozók közül akart házi kertészt – számtalan, a mindennapokat átható visszaélésről számoltak be a HVG-nek a Szőlő utcai javítóintézet egykori munkatársai. Részletesen feltárták, hogyan irányította Juhász Péter Pál a zárt falak mögött az intézményt, és miért gondolta egy idő után, hogy bármit megtehet. Arról is részletesen beszéltek, valójában milyen soruk volt a javítóintézetbe került gyerekeknek.
Az életét csecsemőotthonban kezdő kick-boksz világbajnok rendszeresen jár nevelőotthonokba, ezért is nyilatkozott a Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban. Úgy véli: az egész rendszert le kéne váltani.
HVG
A Belügyminisztérium államtitkára szerint a vizsgálatot végző Nemzeti Védelmi Szolgálatnak tűntek fel a járművek.
HVG
A legfőbb ügyész közlése szerint titoktartási nyilatkozatok miatt is nyomoznak.
HVG