Lieblingek, kápórendszer és otthon dolgoztatott kollégák – így vezette Juhász Péter Pál a Szőlő utcai javítóintézetet – ezzel a címmel jelent meg a HVG feltáró cikke, amelyben egykori Szőlő utcai dolgozókkal rekonstruáltuk, hogyan vezette az intézetet a mára gyanúsított igazgató.
A cikk erős állításai közül néhányat kiválogattunk:
- Az igazgató már-már mániákusan követelt fegyelmet, kápórendszert tartott fenn, mindene volt a katonaságra jellemző alakizás. Egy idő után már a munkatársaitól is elvárta volna, hogy álljanak fel, amikor ő megérkezik.
- A legagresszívebb fiúkat egy csoportba szervezte, ezt hívta több forrásunk is úgy: az 5. számú „verőcsoport”. Ha kellett, büntetésből, jutalmazásból áthelyezett fiúkat egyik csoportból a másikba.
- Több beosztottját is a saját személyes céljaira dolgoztatta. Volt, akivel saját beadandóját íratta, amikor képzésre járt. Másnak az élettársát, Aisah-t kellett angolul tanítania. Egy munkatársát házi kertésszé tette volna.
- A felette állóknak mindig kedvére tett, ha ellenőrök jöttek a javítóintézetbe, akkor nekik nagy ebédeket szervezett.
Cikkünk itt olvasható:
Az egyik alkalmazottjával íratta meg saját beadandó feladatát, de még a családi házába is a javítóintézetben dolgozók közül akart házi kertészt – számtalan, a mindennapokat átható visszaélésről számoltak be a HVG-nek a Szőlő utcai javítóintézet egykori munkatársai. Részletesen feltárták, hogyan irányította Juhász Péter Pál a zárt falak mögött az intézményt, és miért gondolta egy idő után, hogy bármit megtehet. Arról is részletesen beszéltek, valójában milyen soruk volt a javítóintézetbe került gyerekeknek.