Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#józsef attila

Hercsel Adél Élet+Stílus

"Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot"

Picit elhúzódott Zárug Zita és Harkányi Árpád nászútja: 4 év alatt 4 kontinens összesen 46 országában jártak. Főként bringával, 40 ezer kilométert tettek meg, nagyjából annyit, amennyi a Föld egyenlítői kerülete. Ezalatt mindössze 11 defektet kaptak, és naponta fejenként 3353 forintot, vagyis havonta egy minimálbért költöttek.

hvg.hu Kult

József Attilát mormolt halálos ágyán Déry Tibor

A Bokáig pezsgőben című kötet a múlt év könyvcsemegéje volt. Ebben Réz Pál felidézte, mit mormolt halálos ágyán Déry Tibor. Ez az emléke irodalomtörténeti nyomozás kiindulópontja lett.

Murányi Gábor Kult

József Attila, Illyés Gyula – ki volt Flóra harmadik költőszerelme?

Érinthetetlen tabutéma volt évtizedeken keresztül, hogy a nemzeti költőfejedelem, Illyés Gyula felesége volt egykoron József Attila Flóra-verseinek ihletője. Az irodalomtörténeti jelentőségű háromszöget a rendszerváltás óta könyvek, tanulmányok sora taglalta. A napokban kiállítás nyílt a kivételes asszonyról, de az ott sem derül ki, hogy Flóra Szabó Lőrinc múzsája is volt.

hvg.hu Itthon

Túl nehéz volt József Attila az orosházi iskola homlokzatán

Leszedték az egyik orosházi általános iskola homlokzatáról a József Attila-feliratot, állítólag balesetveszély miatt. A református egyház még pénzt is kért az önkormányzattól az eltüntetéséhez, de nem kapott. A város fideszes polgármester azt mondja: a fenntartó szándékairól nem dönthet, nem helyeztetheti vissza a betűket – írja a Népszabadság.

Murányi Gábor Kult

Költők és Flóra

Közel másfél száz szerelmes vers örökíti meg azt a három, eltérő hőfokú kapcsolatot, melyek főszereplője ugyanaz a rejtélyes nő, Kozmutza Flóra volt. A legtitkoltabbal, Szabó Lőrinccel való egymásra találását csak mostanában fedezték fel.

Balla István Kult

Hobo: Lehet, hogy ez az ő országuk, de az én hazám

Közel 70 éves, tavaly óta a Nemzeti Színház tagja, máig azt vallja, hogy nem tartozik egyik politikai oldalhoz sem, és bár sok minden nem tetszik neki, nem foglakozik a kultúrharccal. Földes László Hobo inkább megszállottan dolgozik, nemrég mutatta be – Fekete Kovács Kornél zenéjére – az Ady verseiből összeállított estjét. Mire fordítja az NKA-tól elnyert 12 milliót? Miért nincs Hobo Blues Band-koncert a televízióban? Hogy került Jimi Hendrix az Ady-előadásba? Interjú.

hvg.hu Kult

"Légy ostoba. Nincsen más menedéked"

A költészet napja alkalmából a Litera felkérésére 14 magyar költő egy közös verset írt József Attila Légy ostoba című versének első sorára.

1 2 3 4 5
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a Mini-Dubaj-projektet megtorpedózó elővásárlásról

Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a Mini-Dubaj-projektet megtorpedózó elővásárlásról

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Újabb retrójárgány: fény derült a vadonatúj Renault 4 árára

Újabb retrójárgány: fény derült a vadonatúj Renault 4 árára

Újabb Makovecz-épületeket minősítenek műemlékké, köztük a felcsúti fociakadémia kollégiumát

Újabb Makovecz-épületeket minősítenek műemlékké, köztük a felcsúti fociakadémia kollégiumát

Nagy Márton bejelentette, hogy kit jelöl a Magyar Posta új vezérigazgatójának

Nagy Márton bejelentette, hogy kit jelöl a Magyar Posta új vezérigazgatójának

Adrien Brody a HVG-nek: Gyerekként nagyon jó voltam a magyar káromkodások elsajátításában

Adrien Brody a HVG-nek: Gyerekként nagyon jó voltam a magyar káromkodások elsajátításában

Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Csehszlovák Knight Rider: beültünk a „vérrel hajtott” egyedi sport Skodába

Menet közben rántotta be a kéziféket a felriadó részeg utas, mindent összetörtek az autóval – videóval

Menet közben rántotta be a kéziféket a felriadó részeg utas, mindent összetörtek az autóval – videóval

A címlapról ajánljuk