#iszapömlés

Devecserben 43 család akar teljesen új lakást

Devecserben 225 család és 69 vállalkozás nyújtotta be azt a kárigény-bejelentőlapot, amelyen a nem lakóépületekben keletkezett káraik enyhítését kérhetik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai - tájékoztatta Muhoray Árpád vezérőrnagy, az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka vasárnap az MTI-t.




Iszapadományok:hamarosan minden kiderül

Hamarosan a nyilvánosság számára is elérhető lesz az a központi adattár, amely a Kármentő Alapba és a karitatív szervezeteket összefogó Civil Humanitárius Központba érkező adományokat és felajánlásokat tartalmazza - adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).









Nem költöznek a kolontáriak

A vörösiszappal elöntött Kolontáron a 34 bontásra ítélt lakóház tulajdonosainak mintegy kétharmada döntött úgy, hogy nem kíván elköltözni a Veszprém megyei kistelepülésről, és az újonnan épülő lakóparkban szeretné folytatni életét.



Napokon belül kezdik építeni az új kolontári gátat

Már a jövő hét elején elkezdik a Kolontárt és Devecsert védő új, mintegy másfél kilométeres védőgát építését, az alapozás befejeződött, a nyomvonal melletti szervizút mintegy fél kilométeren elkészült – mutatták meg az eddig végzett munkálatokat vízügyi szakemberek az MTI tudósítójának szombaton a helyszínen.


Fél évig tartana az ajkai timföldgyár technológiaváltása

Szakértői becslések szerint legalább hat-nyolc hónap szükséges ahhoz, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. átálljon a jelenleg használt nedves technológiáról az úgynevezett száraztárolásra, de a jelenlegi rendszerben a vörösiszap tárolása még biztonságosan megoldható – tájékoztatta Petróczi Tímea, a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője szombaton az MTI-t.


Iszapkatasztrófa: nem kellett volna ecet és gipsz a folyókba?

A szlovák speciális mentők szerint az általuk kikísérletezett, a vörösiszappal elöntött területeken szétpermetezett anyag rövid időn belül közömbösíti a termőföldbe került lúgot, így ha az újabb mérések is igazolják az eddigi eredményeket, a teljes területen bevetve a folyadékot, rövid időn belül újra visszatérhet az élet a katasztrófa sújtotta területen.




Megállt a gazdasági élet Devecserben

Megállt a gazdasági élet a vörösiszappal elöntött Devecserben, az egyéni károk mellett az üzleti veszteség is hatalmas, ezért mindent meg kell tenni, hogy a Veszprém megyei kisváros neve később ne kapcsolódjon össze a katasztrófával - mondta a város polgármestere diplomatáknak, miután személyesen tájékozódtak a károkról és az újjáépítésről a településen pénteken.