A kormány a veszélyhelyzet során a nem lakóépületekben keletkezett károk enyhítésére támogatja a háztartási ingóságok pótlását - ingatlanonként 500 ezer forint értékhatárig - és személyenként 200 ezer forintig készpénzben az ingatlanba bejelentettek ruhaneműinek pótlását - áll a kormányrendeletben.Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során az ajkai zagytározóból kizúdult lúgos vörösiszap 297 házat öntött el Devecserben, a szakértők 225 ingatlant javasoltak bontásra. Az újjáépítési kormányzati koordinációs központ jogi munkacsoportja vasárnap is folytatta az egyeztetést a lakossággal, s az eddigi összesítés szerint a három településen 43 család igényelte új lakás építését, 33-an költöznének használt ingatlanba a településeken, három tulajdonos a meglévő ingatlanának felújítását kérte és 57 család további gondolkodási időt kért - mondta Muhoray Árpád.Hozzátette: a jogi munkacsoport 239 kárhelyszínt vett nyilvántartásba, és a vasárnapi összesítése szerint ebből 205 Devecserben, 34 Kolontáron található. Egy kárhelyszín egy ingatlant jelent, ezért a tervek szerint a Belügyminisztérium által kijelölt jogászok jövő hét szerdáig minden károsulttal tudnak legalább egyszer egyeztetni - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az összesen 600-700 embert érintő egyeztetés családonként eltérő, van ahol még az értékbecslésnél tartanak. Az egyéni egyeztetés során nyilatkoztatják a károsultakat arról, hogy az állam által felajánlott új építésű ingatlant kérnek vagy inkább használt lakásba költöznének.A két hete hatályba lépett újjáépítésről szóló kormányhatározat szerint 2011. június végéig fel kell építeni a károsultak új házát, és az azt igénylők 15 típustervből válogathatnak. A kormányhatározat szerint a károsultaknak az elemi lakhatási feltételeket biztosítják, melléképületek, garázsok és pincék építésére nincs lehetőség.
Devecserben 43 család akar teljesen új lakást
Devecserben 225 család és 69 vállalkozás nyújtotta be azt a kárigény-bejelentőlapot, amelyen a nem lakóépületekben keletkezett káraik enyhítését kérhetik a vörösiszap-katasztrófa károsultjai - tájékoztatta Muhoray Árpád vezérőrnagy, az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnoka vasárnap az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.