#húsvét

Húsvéti vendégváró falatok

A húsvéti vendégvárás a szokás szerint terülj-terülj asztalkámmal is jár a hímes tojások, könnyen bódító alkoholok és rövid életű csokinyulak mellett. A sémák azonban szinte mindenütt agyonnyomják a kreatív szellemet, és a szokásos ételeknél ragadunk.


Újmódi húsvéti locsolóversek

Jó dolog az öntözködés, főleg fiúknak, férfiaknak. A hétpróbás locsoló a kölni mellett verssel is készül. Az internet és mobil ontja az új versezeteket, de vigyázat, a többségük csak annak látszik, használatuk ellenjavallott. Nem árt, ha tudjuk, honnan indult az öntözködés története, és miért vagyunk ennyire dévajok Krisztus feltámadásának ünnepén.


Hogyan ünnepel a világ?

A húsvétot szerte a világban megünneplik, még ha nem is mindenütt azonos időpontban. Egyes helyeken az ünnep vallási jellege dominál, máshol a világias, akár pogány hagyományok. Egy azonban közös mindenütt: az ünnepléshez finom ételek dukálnak. Lássuk, hol hogyan ünnepelnek és mit esznek.





Jobban fogynak a minőségi csokoládék

A magyar vásárlók először 1920-ban kóstolhatták meg az első csokoládétojást. Manapság majdnem ezer tonna édesség kerül ilyenkor a fogyasztók kosarába, amelyek között egyre több a jó minőségű csokoládé.



Tavaszi szünet Olaszországban

Az április idehaza sokszor még szeszélyes – ha biztosan jó időben szeretnénk eltölteni a húsvéti szünetet, vegyük Olaszország felé az irányt: nemcsak tavasz, de érdekes kiállítások, húsvéti rendezvények és remek falatok várnak ránk.


Tavaszi szünet Amerikában, a Niagaránál

Az amerikai vízum eltörlése óta rövidebb időre is "átugorhatunk" az Egyesült Államokba, így akár azt is megtehetjük, hogy a húsvétot a Niagaránál ünnepeljük. Ha meglátogatjuk a világ talán leghíresebb vízesését a tavaszi szünetben, akár azt is elmondhatjuk magunkról, hogy átmentünk a szivárvány alatt.


Hová utazzunk a tavaszi szünetben?

Idén április 9-étől április 14-éig tart a tavaszi szünet, amely rövidsége és valószínűsíthetően csapadékos időjárása miatt leginkább városlátogatásra alkalmas. Ráadásul, ezt az időszakot a világ szinte minden részén színes rendezvények közepette ünneplik, vallási vagy éppen természeti okok miatt.