#gyes

Munka gyes mellett: mire érdemes figyelni?

Elfogadó vállalat, rugalmas foglalkoztatás, kölcsönös érdekegyeztetés, folyamatos kommunikáció, támogató felsővezetés, kismamák/kispapák fejlesztése, és nem utolsó sorban a férjeket is támogató családbarát munkahely: ez szükséges a kisgyerekesek foglalkoztatásához - hangzott el egy konferencián.


Munkába visszatérő kismamák: "a jogszabályok túl bonyolultak"

Ha a kismama még a gyes ideje alatt tervezi a munkába állást, erről írásban kell értesítenie a munkáltatóját a visszatérés szándékáról és a munkakezdés pontos napjáról. A munkáltató ennek a kérelemnek köteles eleget tenni, azaz köteles az édesanyát eredeti állásába visszahelyezni, mert foglalkoztatási kötelezettsége van.





Munka gyes után: kevesebb anyuka mehetne vissza dolgozni

Újra erősödni látszanak a régi előítéletek: a Regus tavalyi felmérésének eredményeihez képest 8 százalékkal kevesebb vállalatvezető gondolja úgy, hogy szívesen foglalkoztatná a szülési szabadságról visszatérő anyákat, annak ellenére, hogy a rugalmas munkakörülmények kialakításával a munkába visszatérő anyák és a vállalatok egyaránt nyernek.



Újra három év lesz a gyes

Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását.



Megint három évig járhat a gyes

A gyes folyósítási idejét két évről három évre növelik, egységes közfoglalkoztatást vezetnek be, ezzel a rendelkezése állási támogatás helyébe a bérpótló juttatás lép.


Korengedményes nyugdíj: lejár a határidő

Jövőre - feltéve, ha elfogadják a végszavazás előtt álló törvényjavasalatot - korhatár nélkül nyugdíjazhatják a nőket. A kedvezmény jelentős, de a 40 év jogosultsági időbe nem számítanak bele az iskolai évek. Akinek tehát csak azzal együtt lenne meg a 40 éve jövőre, célszerű még idén nyugdíjaztatnia magát. Feltételek, jogosultság, jogvesztő határidő.



Soltész: a gyes időtartama újra három év lesz

A gyes időtartamát újra három évre hosszabbítja meg a kormány - ismertette a kabinet döntését Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.


Új OEP-igazgató: rövidülhetnek a kórházi várólisták

A tervek szerint a kórházak 10, a járóbeteg-ellátó intézmények 20 százalékkal léphetik túl a gyógyítási korlátot - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője. A GYES-, a GYED- és a táppénzügyintézést kormányhivatalhoz szerveznék át.


Nagy Anna: „pedig nem lettünk butábbak”

A kormány intézkedései elő kívánják segíteni a nők esélyegyenlőségét a munka világában - rossz beidegződés az, hogy a nők munkavégzésében a család, a gyermek hátráltató tényező - mondta Nagy Anna kormányszóvivő egy esélyegyenlőségi konferencián Budapesten.




Mikor indíthatnak vállalkozást a kismamák?

Sok kisgyerekes anyukának gondot okoz a munkahelyére való visszatérés, mivel nem tudja összeegyeztetni a gyermekgondozást korábbi munkakörével. Közülük jónéhányan gondolkoznak vállalkozás indításán, de többüknek gondot jelent, hogyan fogjanak bele, milyen képzéseken, tanfolyamokon vegyenek részt a siker érdekében.


Gyereknevelés: mire futja egy keresetből?

Egyetemista koráig egy családnak átlagosan évi 1,25 millió forintjába kerül egy gyerek. Erre két szülő – fejenként bruttó 210 ezer forintos – átlagkeresetéből még úgy-ahogy telik, de hogy boldogul a család, ha az egyikük keresőképtelenné válik?