Idén is díjazzák a legjobb vidéki vállalkozásokat
A csaknem 300 ezer hazai kkv közel 1 millió embert foglalkoztat a díjat megalapító MSVK és az Opten elemzése szerint.
A csaknem 300 ezer hazai kkv közel 1 millió embert foglalkoztat a díjat megalapító MSVK és az Opten elemzése szerint.
HVG
Az adminisztrációban és az adóoptimalizálásban is jó szolgálatot tesz egy mauritiusi vállalat a Duna Aszfalt afrikai üzletében.
HVG
A nemzetközi fuvarozás költsége 12,3, a belföldié 6,4 százalékkal nőtt meg egy év alatt.
HVG
A magyar exportmutató önmagában jól mutat, de kevés a saját tudással, márkával és vevőkapcsolatokkal nemzetközi piacot szerző hazai vállalat.
A jobb autók nagyobb eséllyel hajtanak át a zebrán a gyalogosok előtt, és aki gazdag, az könnyebben megy bele apró csalásokba és hazugságokba – mutatta be a legviccesebb tudományos munkákért járó IgNobel-díj idei gazdasági győztese.
A fiatalabb korosztály egyedül a saját lakás megszerzése terén van nehezebb helyzetben elődeinél a helyi statisztikai hivatal jelentése szerint.
HVG
HVG
MTI
A miniszter a vállalat MFB-finanszírozásai miatt tett feljelentést.
HVG
A miniszter hétfőn feljelentést tett a vállalat MFB-finanszírozásai miatt.
HVG
A gazdasági és energetikai miniszter szerint felmerült a hűtlen kezelés és a hivatali visszaélés gyanúja.
HVG
A létesítmény a Volkswagen-csoport egyik legnagyobb alkatrészgyártó üzeme, így a jövője nem kérdéses – mondta Gernot Döllner.
HVG
Rendszerváltozást sürget a jövedelempolitikában Herczog László, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere, aki arra biztatná a Tisza-kormányt, hogy szakítson elődje kevesebb adót, több juttatást ígérő, ám félrevezetéseken alapuló eszköztárával – de csak érdemi vita után.
A Magyar Nemzeti Bank először azzal érvelt, hogy nem költségvetési szerv.
HVG
Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter idén még azzal számolt, hogy a beruházás várhatóan 2031 és 2032 között készül el. Nem úgy tűnik.
HVG
A nyersolaj ára 100 dollár felé tart, és a forint is gyengült.
HVG
A tartósan magas olaj- és repülőgépüzemanyag-árak nagy nyomást gyakorolnak az ágazatra.
HVG
„Lépésről lépésre, forintról forintra” – fogalmazott a miniszterelnök.
HVG
Az élelmiszer-kiadások viszik a prímet Magyarországon és a környező országokban, a különbségek azonban látványosak. Friss adatok a költésekről.
HVG
A településen elrendelték az összes fúrt vagy ásott kút vizének bevizsgálását.
HVG
Átlagosan jó 50 ezer kilométert pörgetnek vissza.
HVG
A Tiborcz-körhöz vándorló osztalékelsőbbségi milliárdok egyik jelentős donora volt Balázs Attila térkő- és kavicskirály is, akin épp 300 milliárd forintot követel a Tisza-kabinet a zuglói irodanegyed-beruházásnál – írja a Válasz Online.
HVG