Több százezren tüntettek Berlinben a CDU és az AfD együttműködése ellen
A német fővárosban elérhette a 250 ezer főt is az a tömeg, amely a CDU és a szélsőjobboldali AfD együttműködése ellen tiltakozott.
A német fővárosban elérhette a 250 ezer főt is az a tömeg, amely a CDU és a szélsőjobboldali AfD együttműködése ellen tiltakozott.
hvg.hu
A konzervatív Friedrich Merz szigorítana a német bevándorlási szabályokon is.
HVG
Tavaly 0,2 százalékkal csökkent a német bruttó hazai termék 2023-hoz képest. 2025-ben sem várható nagy változás az elemzők szerint.
HVG
Friedrich Merz a migráció mellett a szociális kiadásokon is spórolna, hogy egyensúlyba hozza a költségvetést.
HVG
Friedrich Merz német kereszténydemokrata kancellárjelölt Berlin Ukrajnával kapcsolatos jelenlegi politikáját bírálta a találkozón.
HVG
A német alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a költségvetés egyes elemeit, így a korántsem egységes berlini kormánykoalíciónak új utat kell találnia.
Harmadszori nekifutásra lett a német kereszténydemokrata CDU elnöke Friedrich Merz, akit 2002-ben Angela Merkel állított félre a párt élére vezető úton. Segített, hogy mostanra elfogytak az ellenjelöltek.
A lengyel közszolgálati média egyre agresszívebben ír a németekről, hónapok óta támadják saját németbarát politikusaikat.
A gazdaságpolitikus három éven belül a párt harmadik vezetője.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Armin Laschet személyében új elnökük van a kereszténydemokratáknak Németországban, ahol ebben az évben hat tartomány parlamentje méretik meg, ősszel pedig új Bundestagot is választanak.
Kevesebb mint egy év van hátra Angela Merkel bő másfél évtizedes kancellárságából, aminek egyik sajátossága, hogy az elődeitől eltérően ő saját maga szabta meg távozásának időpontját.
A német kereszténydemokratáknak új elnököt kell választaniuk, aki egyben a jövő kancellárja is lehet majd, de még nyílt a verseny Angela Merkel tényleges utódlásáért.
Április végén választja meg a német kormánypárt új elnökét, aki Angela Merkel utódja lehet.
Lengyel Miklós
A december elején rendezendő kongresszusukon a német kereszténydemokraták három, egymástól markánsan különböző jelölt közül választhatják meg Angela Merkel pártelnök utódját, a későbbi lehetséges kancellárt.