A Németország sorsát évtizedeken keresztül irányító nagy pártok, a CDU és az SPD mindhárom eddigi idei tartományi választáson vesztettek, egyes helyeken jelentéktelenné zsugorodtak, miközben a szélsőségesek előretörtek.
A győzelem ellenére nem valószínű, hogy a szélsőjobboldali párt kormányra is kerül, lévén, hogy a második helyre befutó SPD alig két százalékkal maradt el mögötte és a szocdemeknek, ellenben az AfD-vel, képesek lesznek koalícióra lépni másokkal.
A szélsőjobb, illetve a radikális baloldal esetleges előretörése – amire jó esély van – jelentős hatással lehet a már így is meggyengült pozícióban lévő Friedrich Merz kancellárra.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) révén a nácik bukása óta először szélsőjobboldali párt aratott nagyarányú győzelmet az ország egyik tartományában, s ennek a szövetségi köztársaság egészére kiható következményei lesznek. Az aktuális kérdés, sikerül-e kormányt alakítania, amihez egyedül nincs többsége.
Sok nyugati megfigyelő szerint is derűlátásra adnak okot az ukrán harctéri sikerek. Zelenszkij ukrán elnök csodálni való politikus, de időnként még ő is téved, amint a védelmi minisztere leváltása mutatja. London drónerőkkel váltja fel az Észtországba vezényelt páncélos zászlóaljat, de a harckocsikat kár temetni. A német kancellár a béranyabotrány vesztese. Témák és vélemények a világsajtóból.
Az átfogó átalakítás egyelőre elmarad, a nagy ugrás helyett apró lépésekkel próbálja gyógyítani a gyengélkedő német gazdaságot a berlini koalíciós kormány.
Friedrich Merz szimpátiapontokat akart gyűjteni a válogatott meccsre adott reakciójával, de próbálkozása visszafelé sült el, kritikusai szerint „rossz meccset nézett”. A kancellári hivatal később azzal védekezett, hogy véletlenül rossz bejegyzést élesítettek a Paraguay elleni kudarc után.
A brit, a francia, a német és az olasz vezető közös közleményben reagált a háború lezárásának ígéretére. Azt viszont kikötötték, hogy Iránnak nem lehet atomfegyvere.
Friedrich Merz német kancellár és Magyar Péter elzárkóznak a nagyobb uniós reformoktól. Az EU-nak fel kellene gyorsítania Ukrajna felvételét, ennek sok előnye lenne. Donald Trump megbukott a hadsereg főparancsnokaként. Harangoztak a kubai rezsimnek, ha nem állapodik meg az USA-val. A burgenlandi Esterházy család a magyar kormányváltás után ismét nekifut, hogy rendezze a Magyarországon maradt műkincsei ügyét. Témák és vélemények a világsajtóból.
Berlinben egyre nagyobb a remény, hogy Budapest nagyobb támogatást nyújt Ukrajnának – de hogy ez a remény valóra válik-e, az még a jövő zenéje – egyebek mellett ezt a kérdést járta körbe a Neue Zürcher Zeitung összeállítása.
Megkezdődött a hatalmi harc Magyarországon. Magyar Péter Berlinben elvesztette a hidegvérét, amikor Sulyok Tamásról kérdezték. Berlinben nem fogadták Magyar Pétert olyan lelkesen, mint előzőleg egy-két helyen Lengyelországban. Magyar Péter hangja új, de a politikája nem teljesen az. Magyarország feltörekvő piac: nagy benne a lehetőség, de nem szabad megfeledkezni a kockázatokról.
Magyar Péter tegnap Berlinbe ment, hogy Friedrich Merz német kancellárral találkozzon, ma pedig Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel folytat kétoldalú tárgyalásokat. Hegedűs Zsolt bejelentette, hogy ki lesz az új országos tisztifőorvos és az Országos Gyógyszerészeti Intézet vezetője. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászati Tagozata levélben válaszolt az egészségügyi miniszter “szívhangrendelet” kapcsán feltett kérdéseire. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, uniós forrásból lecserélik a HÉV-flottát. Az óbudai korrupciós üggyel kapcsolatban számos helyszínen razziáztak. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A magyar miniszterelnök kedd délelőtt utazott a német fővárosba, ahol Friedrich Merz német kancellárral találkozott. Szóba került Ukrajna támogatása, a kárpátaljai kisebbség helyzete, de még Sulyok Tamás interjúja is.
Egyetlen oroszpárti szuverenista maradt talpon Orbán Viktor bukása után Közép-Európában, de az ő helyzete is egyre komplikáltabb. Magyarország bezzegország lett Szlovákiából nézve, Robert Fico gondjai szaporodnak.