#Ferenc pápa

Judeokeresztény jövőképet vázolt fel Ferenc pápa

A pápa márciusi beiktatása óta először fogadta a zsidóság egyik nemzetközi vezetőjét. Megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint "egy keresztény nem lehet antiszemita". Ferenc pápa a szíriai konfliktus ügyében is megszólalt: a világ vezetőinek mindent meg kell tenniük a háború elkerülése érdekében - mondta.










Ferenc pápa focistákkal találkozott

A sport szellemiségének a futballpályákra való visszatérését szorgalmazta Ferenc pápa kedden Olaszország és Argentína labdarúgó-válogatottjának játékosait fogadva a Vatikánban a két csapat szerdai barátságos mérkőzése előtt.


Üzent a muszlimoknak a pápa

A két vallás közötti tiszteletet és a fiataloknak erre való nevelését hangsúlyozta Ferenc pápa abban az üzenetében, melyet pénteken a muszlimokhoz intézett a ramadán hónapja végének alkalmából.




Jezsuitákkal misézett a pápa

A jezsuita rend Rómában szolgáló papjaival mutatott be Ferenc pápa szentmisét zárt ajtók mögött a római Il Gesu templomban szerdán. Kizárólag a rend papjai és a jezsuita intézményekben dolgozók vettek részt a misén, amelyet a Rómában 1556. július 31-én elhunyt rendalapító Loyolai Szent Ignác ünnepén tartottak.