#félelem






Teszt: most kiderítheti, hogy mennyire találja ijesztőnek a környezete

A kutatók elkészítették az első tesztet, amely azt monitorozza, hogy mennyire vagyunk ijesztőek a környezetünk szemében. A tudósok ehhez kapcsolódóan felállítottak egy ún. „ijesztőségi-indexet” is. Az empirikus kutatás folyamán 1341 résztvevőt vizsgáltak: nekik egy 44 kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük, amiben többek között viselkedésük mintázataira, nevetésükre és a másik nemhez való viszonyulásukra kérdeztek rá.




Mitől félnek a pánikszülők?

Az információs társadalmak új jelensége a gyermeküket túlzottan féltő, az aggodalomtól már pszichés tüneteket produkáló szülők generációja. Viselkedésük pedig óhatatlanul nyomot hagy gyerekükön is.


A hazugság 10 jele – Mire figyeljünk, hogy ne verjenek át bennünket?

Naponta 30-40 alkalommal hazudunk – állítja Jack Nasher hazugságkutató, a müncheni üzleti főiskola professzora. A szakértő szerint még a megtévesztés nagymesterei sem tudják a végtelenségig kontrollálni magukat. A vizsgálatok kimutatták, hogy minden színészkedés dacára, a valódi érzés egy töredékmásodpercre felvillan a hazug ember arcán. Emellett a hazugság más tipikus tünetek együttesét eredményezi. Ilyenek a szemkontaktus kerülése, a természetellenessé váló hangsúlyozás és a száj szögletének apró rándulásai. Pontokba szedtük a hazugság árulkodó jeleit.




Ez a 7 legfurább félelem

Elképesztő, hogy mi mindentől képesek félni az emberek, ezt egy friss internetes kutatás is bizonyította, de mi találtunk egy korábbi összeállítást, amely meg hihetetlenebb fóbiákat tartalmaz.


Ettől félnek az emberek legjobban a világon – térkép

Felmérte és térképre is vitte a Pew Research Center kutatóintézet, hogy a világ 44 országában mitől félnek leginkább az emberek. A felmérés tavasszal készült, az ebola mostani elterjedése előtt, és az eredményekhez az is hozzátartozik, hogy magyarokat nem kérdeztek meg.


Az internet tudja: ez a 10 legnagyobb félelmünk

A Yahoo a keresési előzmények alapján készített egy listát arról, hogy mi az a 10 fóbia, amely leginkább rettegésben tart minket. Az időzítés nem véletlen, a toplistában pedig egy-két fura és meglepő félelem is van.


Illatokkal adhatja át félelmeit az anya a gyermekeinek

Illatok útján adhatja át az anya félelmeit újszülöttjének – derül ki egy amerikai tanulmányból. A Michigani és a New York-i Egyetem kutatócsoportja patkányanyákat tanulmányozott. Megtanították nekik, hogy féljenek a borsmenta szagától és megfigyelték, hogyan adja át ezt a tudást az anyaállat saját vészhelyzet-illatán keresztül újszülöttjének élete első napjaiban.




Sokkoló lehet a szilveszter az állatoknak

Szilveszterkor és újév napján tartsák biztonságos, zárt helyen az állatokat. Karácsony után lehetőleg már csak pórázon sétáltassanak, és ha tudják, hogy az állat félős, jó előre kérjenek számára nyugtatót az állatorvostól – erre kéri a gazdikat a Noé Állatotthon Alapítvány.