Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fővárosi nagycirkusz

MTI Itthon

Magyar cirkusztörténeti kuriózum

Három hónap alatt több mint százezren látták az Atlantisz gyermekei című műsort a Fővárosi Nagycirkuszban - mondta az intézmény igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

fm Nagyítás

A Cirkuszfesztivál kulisszái mögött

Január 7-én kezdődött az idei Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, melyet tizenegyedik alkalommal rendeztek meg a Fővárosi Nagycirkuszban. Az eseményen tizenhét ország művészei léptek porondra, hogy elkápráztassák a közönséget. A nemzetközi szakemberekből álló zsűri 60 jelentkezőből 30 műsorszámot válogatott be a repertoárba.

MTI Ingatlan

Ki nem találná, most mit építenének a Nyugati mögé

Akár a korábbi kormányzati negyed helyén is felépülhet a Fővárosi Nagycirkusz új épülete - közölte a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA), amelynek szakemberei az elmúlt napokban már helyszíni szemlét is tartottak a területen.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Zéró gravitáció: Budapest leglátványosabb előadása - Nagyítás-fotógaléria

A produkció nem csak a newtoni gravitációs törvényt hazudtolja meg, de sikeresen bizonyítja azt is, hogy a cirkusz még mindig a világ leglátványosabb és legszórakoztatóbb műfaja. Az új műsor olyan show-elemekből áll, mint a marokkói talajakrobata csapat díjnyertes Piramis produkciója, a virtuóz kínai biciklis női zsonglőrcsapat műsora, kutyák és kanadai trambulin mutatványosok. Megnézhetik még továbbá a gyönyörű német artista, Lisa Rinne lenyűgöző trapézszámát, a közönségkedvenc orosz bohóc Bobilevet, vagy a négy fiatal artistaiskolás magyar lány levegőszámát. Urbán Ádám képei.

MTI Kult

Turnéra indul a Fővárosi Nagycirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz szeptemberben vidéki turnéra indul, amelynek elsősorban az a célja, hogy tovább népszerűsítse a minőségi cirkuszművészetet - közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója csütörtökön Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Kult

Ha szereti a cirkuszt, ez tetszeni fog önnek

Tigris-, oroszlán- és elefántszámokat, magasdrót- és halálkerék-produkciót mutatnak be többek között orosz, brazil, kubai, olasz és magyar művészek a Fővárosi Nagycirkusz új műsorában.

MTI Kult

Harminc társulat lép fel most a Nagycirkuszban

Ma kezdődik a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelynek öt napja alatt csaknem 20 országból több mint 30 produkciót láthat a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.

MTI Kult

Budapestre jön januárban a cirkuszvilág krémje

Világhírű artisták, nemzetközi díjas produkciók és a cirkuszvilág színe-java látogat el a Fővárosi Nagycirkuszba a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében 2014. január 9-e és 13-a között.

MTI Kult

Dupla halálkerék a Fővárosi Nagycirkuszban

A közel kétszáz éves olasz vándorcirkusz, a Togni műsorát láthatják a magyar látogatók a Fővárosi Nagycirkuszban. Lesz vízi revü, dupla halálkerék, és levegőbalett is.

MTI Ingatlan

Csak 2014 után újulna meg a budapesti Városliget

A Városligetbe tervezett múzeumi negyeddel, egy új cirkuszépülettel és az állatkert bővítésével is foglalkozott a városligeti intézmények fórumaként működő Liget Köztáraság közgyűlése, amelynek témája a Zuglóban található közpark fejlesztése volt.

László Éva Lilla Kult

Állami nagy cirkusz: "január 18-án valami történt'"

Rendben lezajlott ugyan a február eleji Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, de a színfalak mögött forrtak az indulatok, nemzetközi szakmai körökben pedig sokan bojkottálni akarták a rendezvényt. A művészeti igazgatót, Kristóf Krisztiánt ugyanis januárban egy improvizált szerződéssel ellehetetlenítették, édesapjának, a Fővárosi Nagycirkuszt 24 évig vezető Kristóf Istvánnak pedig február 10-én lejárt a szerződése.

1 2 3
Mire figyeljünk, ha fánkot sütünk az iskolai farsangra?

Mire figyeljünk, ha fánkot sütünk az iskolai farsangra?

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Donald Trump: Irán nem juthat nukleáris fegyverhez

Donald Trump: Irán nem juthat nukleáris fegyverhez

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Politikai hízelgéscunami volt Orbán és az AfD-s Weidel találkozója, de nem spóroltak az erős mondatokkal sem

Politikai hízelgéscunami volt Orbán és az AfD-s Weidel találkozója, de nem spóroltak az erős mondatokkal sem

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Eldőlt Lőw Zsolt sorsa, Jürgen Klopp jobbkeze lesz a Red Bullnál

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Ukrajnában tesztelik a miniatűr rakétát, amely az MI segítségével a drónokat is ki tudja lőni

Ukrajnában tesztelik a miniatűr rakétát, amely az MI segítségével a drónokat is ki tudja lőni

Michael Bloomberg milliárdos kifizeti Washington helyett az amerikai hozzájárulást az ENSZ klímavédelmi egyezményéhez

Michael Bloomberg milliárdos kifizeti Washington helyett az amerikai hozzájárulást az ENSZ klímavédelmi egyezményéhez

A címlapról ajánljuk