#dohányzás



A tüdőrákosok ötöde nem teszi le a cigit

A tüdőrákkal diagnosztizált emberek mintegy ötöde folytatja a dohányzást, ezzel veszélyezteti felépülését és életét - idézte az amerikai országos rákintézet által támogatott tanulmány eredményét a HealthDay című internetes egészségügyi portál.




Milliókat követelnek a Való Világ miatt a Füstirtók

Nem ritka látvány a ValóVilág összefoglalóiban, hogy a villa lakói a teraszon egyik cigiről gyújtanak a másikra. Ezek a jelenetek már a műsor indulása óta aggasztják a Füstirtók Egyesületet, amely mindent elkövet, hogy ne kerüljön képernyőre a villalakók nikotinfüggősége - írja a Comment:com blog.



Megjósolható a leszokás sikere

Egy agyi képalkotó eljárás képes megjósolni, hogy az egyénnél sikeres lesz-e a dohányzásról való leszokásra irányuló módszer – olvasható a Health Psychology hamarosan megjelenő számában.





Életmódválasztásban is segít a Fidesz

A kormány tervezett vagy már bevezetett egyes intézkedései – például az egészségügyben – új területeken érinthetik a magánéletet, a magánszférát. Alkotmányjogászok szerint a Fidesz társadalomképének az új alaptörvény-tervezetben való megjelenése kockázatokat hordozhat.





2025-ig megszüntetnék a dohányzást Új-Zélandon

A tervek szerint 2025-ig leszámol a dohányzással Új-Zéland. A kormány nem tiltással, hanem felvilágosítással, a leszokáshoz való segítségnyújtással, magas árakkal és szigorú szabályozással igyekszik elérni, hogy teljesen megszűnjön Új-Zélandon ez az egészségkárosító szokás.


Dohányzási tilalom: "frontális támadásba lendült a KDNP"

A magzati élet védelméért még keményen kiálló kereszténydemokrata frakció váratlan pálfordulással a dohányipari és vendéglátóipari érdekek védelme érdekében frontális támadást indított a nemdohányzók védelmét szolgáló törvény felpuhítására a Füstirtók Egyesülete szerint.