#dohányzás

Az LMP szerint a kormányt nem érdekli az emberek egészsége

Az LMP szerint a kormányt hidegen hagyja az emberek egészsége - írta az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Szilágyi László, aki arra hivatkozik, hogy hétfőn a Fidesz egy zárószavazás előtti módosító javaslattal "sunyi módon megpuccsolta" a dohánytermékek jövedéki adójának emelését.


Már augusztus közepétől tilos a dohányzás az Parlamentben

Bár a vonatkozó jogszabály csak 2012. január 1-től tiltja a dohányzást a középületekben, az Országgyűlés elnöke már augusztus közepétől megszünteti a cigarettázási lehetőséget az Országházban. Kövér László a parlament elnöke ezt csütörtökön, a házbizottság ülésén jelentette be.








A dohányzás elzárja az artériákat

Jóval gyakrabban alakul ki az artériák elzáródása a dohányzó nőknél, mint nemdohányzó társaiknál, ám leszokással csökkenthetik ennek kockázatát - állapították meg svájci kutatók tanulmányukban.



Kínában és Indiában egyre kevesebben dohányoznak

Világszerte haladás mutatkozik a dohányzás elleni küzdelemben, még Kínában és Indiában, a világ leginkább "füstölgő" országaiban is javult a helyzet - üdvözölte pénteken a fejleményeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a közelgő dohányzásmentes nap alkalmából.


Elrettentőek a cigisdobozokra helyezett képek

A cigarettásdobozokon elhelyezett figyelmeztetések hatékonyan terelik a leszokás felé a dohányosokat, a legeredményesebben az emberi szenvedés grafikus ábrázolásai - állapították meg csütörtökön közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.



2012-től kevesebb ember lesz a kórházakban?

Egyetlen nap is elég, hogy csökkenjen a szívinfarktus kialakulásnak veszélye, de már félóra elteltével is mérhető az a pozitív hatás, amit a cigaretta elhagyása vált ki a szervezetben. Nem csoda, hogy a 2012. január 1-jén lép hatályba lépő, a nemdohányzók védelméről szóló törvény elfogadását lelkesen fogadta az egészségügyi szakma: a külföldi tapasztalatok már számszerűen is jelzik a dohányzás visszaszorításának pozitív hatásait.


A dohányzó férfiak fele impotens. Szexi a cigi?

A 21. század nagy kihívása a genetika újraértelmezése, génjeink ugyanis a lehetőségeket, nem pedig a megváltoztathatatlan jövőt jelentik. Ahhoz pedig, hogy a betegségeket megelőzzük, vagy visszafordítsuk átfogó életmódváltásra kell rászánnunk magunkat. Dean Ornish, magyarul most megjelent könyve ebben lehet a segítségünkre, mert a régi szokások elhagyása sosem könnyű.




Jobban járnak a cégek, ha a dolgozó nem dohányzik

Leginkább a vendéglátóipari helyeken dolgozók munkavégzésére lesz hatással a dohányzás szigorítása, amelyről szerdán döntött a parlament. Nagyon sok cégnél eddig sem lehetett az irodaépületen belül rágyújtani, mivel a dohányzásra kijelölt helyek nem biztosítottak kellő védelmet a dohányfüst ellen. Az új szabályozásnak köszönhetően előtérbe kerülhetnek a munkahelyi leszoktató programok vagy az egészséges életmód anyagi ösztönzése.


Akár felével olcsóbb a biztosítás a nemdohányzóknak

Manapság a túlsúly és a dohányzás jelenti a két legnagyobb egészségügyi kockázatot Magyarországon. A Generali legújabb kutatásában 20 és 55 év közöttieket kérdezett arról, mit tesznek azért, hogy egészségesen éljenek és azok is maradjanak - adta hírül közleményében a biztosító társaság.