Próbált már így kávézni? Azt mondják, hogy érdemes, mert jót tesz vele a szívének
A kutatók szerint napi akár 5 kávét is megihat, csak jót tesz vele a szívének. Az viszont nem mindegy, hogy milyen formában viszi be a szervezetébe a koffeint.
A kutatók szerint napi akár 5 kávét is megihat, csak jót tesz vele a szívének. Az viszont nem mindegy, hogy milyen formában viszi be a szervezetébe a koffeint.
HVG
Újabb adatokat közölt az Eli Lilly gyógyszergyártó cég a retatrutid nevű készítmény teszteredményeit illetően.
HVG
Magyar kutatók vizsgálata arra derített fényt, hogy a fogkő megfelelő elemzése árulkodó lehet az adott személy anyagcsere-zavaraival kapcsolatban.
HVG
Az amerikai Eli Lilly által fejlesztett retatrutid a hármas fázisú klinikai vizsgálatok alapján rendkívül hatékony a testsúly csökkentésében és a vércukorszint szabályozásában is.
HVG
Amerikai kutatók megtalálták a magyarázatot arra, hogy miért csökkentheti a testsúlyt a kannabisz fogyasztása annak ellenére, hogy a szer éhségérzetet vált ki.
HVG
Japán kutatók olyan gyógyszerezési eljárást fejlesztettek ki, amely végre elhozhatja az inzulintabletták korát.
HVG
Az eddigi legátfogóbb vizsgálat eredményeit publikálták nemrég a The Lancet című tudományos lapban, amely az orforglipron nevű hatóanyag hatásait vizsgálta. Az eredmények biztatóak.
HVG
A Washingtoni Egyetem vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport a világ 204 országában vizsgálta a cukorbeteget, és kiderült, hogy nagyon sokan nem is tudnak a betegségükről.
HVG
A kezeletlen 2-es típusú cukorbetegség akár lábamputációhoz is vezethet, és Magyarország ebben élen jár. Azoknak viszont, akik résen vannak, van esélyük visszafordítani a diabéteszt. Hogy pontosan hogyan, arról Kis János Tibor diabetológust, az Észak-budai Szent János Centrumkórház főorvosát kérdeztük.
Egyes típusú diabétesszel élő, karján glükózszenzort viselő Barbie-babát dob piacra a játékgyártó cég, hogy segítsenek a betegségben érintett kislányoknak.
hvg.hu
Újabb diabéteszfajtát azonosítottak a három fő- és közel tucatnyi altípus mellett. De miért van ennyire sokféle cukoranyagcsere-zavar, mi köztük a különbség, milyen tényezők hajlamosítanak ilyen betegségre? A válaszok 590 millió embert érintenek közvetlenül, számuk pedig egyre nő.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb orvosi szenzációját jelentő súlycsökkentő injekciók újabb kedvező mellékhatásai igazolódtak be, ugyanakkor káros következmények is kiderültek.
HVG
A jelek szerint nemcsak a felnőtteknél, a gyerekeknél is nagyobb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása azoknál, akik koronavírus-fertőzésen estek át. Kérdés, az állapot mennyire tartós.
HVG
Majmokon végzett kísérletek alapján jelentősen lassíthatja az öregedést a Metformin, amit a vércukorszint csökkentésére használnak.
HVG
Finn kutatók szerint a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás még akkor is csökkenti a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát, ha arra egyébként genetikailag hajlamos az adott személy.
HVG
Növelik a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát a vörös- és feldolgozott hústermékek – mutat rá a Cambridge-i Egyetem által vezetett friss kutatás, mely összesen csaknem kétmillió embert vizsgált.
HVG
Amerikai kutatók olyan hatóanyag-kombinációt teszteltek egereken, amelyek 700 százalékkal turbózták fel az inzulint termelő sejtek működését. A hatás azután is megmaradt, hogy leállították a kezelést.
HVG
Ausztrál kutatók szerint megnő a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata azoknál, akiknek éjfél után még mesterséges fény terheli a szervezetét.
HVG
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a hamisított inzulinijekciók veszélyeztetik nemcsak a cukorbetegek, de azok életét is, akik fogyasztószerként gondolnak néhány készítményre.
HVG
Ezeket a gyógyszereket súlycsökkentésre is használják, ezért óriási irántuk a kereslet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI