Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#botrány

MTI Világ

Alkoholbotrányba keveredett egy lengyel diplomata Minszkben

Hazahívták Minszkből a lengyel nagykövetség biztonságért felelős munkatársát, aki egy vitás YouTube-film részeg „hőse” lett. A lengyel külügy vizsgálja az ügyet, amelyet volt diplomaták egyértelműen mesterkéltnek tartanak.

MTI Sport

Lemond 900 ezres fizetéséről Sztojan Ivkovics

Az őt ért támadások miatt január 1-jétől a tavaszi szezon végéig lemond 900 ezer forintos havi fizetéséről, és társadalmi munkában folytatja az együttes felkészítését Sztojan Ivkovics, az NB I-es Kecskeméti KSE férfi kosárlabdacsapatának szakmai igazgatója. Ezt a horvát szakember csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be.

MTI Világ

Lakáshitele miatt támadják a német államfőt

Visszautasítja a lakáscélú magánhitele miatt kapott bírálatokat a német államfő. Christian Wulff a hét elején kirobbant botránnyal összefüggésben eddig nem szólalt meg személyesen, a hétvégén azonban több sajtóorgánumnak nyilatkozott, hangsúlyozva: vállalja tetteit.

hvg.hu Tech

Az USA-ban is vádolják a volt Siemens-vezetőket

Az amerikai igazságügyi minisztérium százmillió dolláros vesztegetéssel és csalással vádolta meg a német cég több volt menedzserét. A vádlottak hosszú börtönbüntetéssel számolhatnak.

hvg.hu Sport

A Real Madrid - Barcelona legnagyobb botránya - videó

Egy 2002-es El Clásicón a Barcelona szurkolói botrányos viselkedésükkel jelezték, mint gondolnak egykori kedvencükről, Luis Figóról, aki az ősi rivális Real Madridhoz igazolt. Klubhűség drukkerszemmel.

MTI Itthon

Bocsánatot kért a kitakart Lomnicitól az MTVA

Megköveti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét a december 3-án 18 órakor a Duna Híradóban, majd az m1 19.30-as Híradójában elkövetett, személyét sértő szakmai hibáért - közölte az MTVA csütörtökön.

hvg.hu Világ

Best of Berlusconi - botrányvideók

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint februárban előrehozott választásokat tart Olaszország, de ő már nem indul a kormányfői tisztségért. Ez alkalomból gyűjtöttünk össze a diplomáciai és szexuális botrányokban bővelkedő kormányfő legemlékezetesebb pillanatai közül néhányat. Videókkal.

MTI Világ

Rendőrségi ügy lehet a volt brit védelmi miniszter botrányából

Csalás gyanújával rendőrségi vizsgálat indulhat Liam Fox volt brit védelmi miniszter közeli bizalmasa ellen, aki a minap lemondott tárcavezető tanácsadójának adta ki magát, és vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint még az izraeli hírszerző szolgálatot, a Moszadot is rászedte.

1
18 19 20 21 22
27
Orosz drónok jelentek meg a kijevi elnöki palotánál, amikor Zelenszkij a brit kormányfőt fogadta

Orosz drónok jelentek meg a kijevi elnöki palotánál, amikor Zelenszkij a brit kormányfőt fogadta

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

Kitalálta a Richter, hogyan pótolja „aranytojást tojó tyúkja” 2030-ban megszűnő bevételeit

A Ryanair szerint korlátozni kellene a reptéri alkoholizálást, miután egy részeg utas miatt kényszerleszállásra volt szükség

A Ryanair szerint korlátozni kellene a reptéri alkoholizálást, miután egy részeg utas miatt kényszerleszállásra volt szükség

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező dubaji cég leányvállalata fog kendertéglát gyártani Szegeden

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Valaki beépítette a Doomot az idegesítő Captcha-ellenőrzésbe – játékos módon igazolhatja, hogy nem robot

Valaki beépítette a Doomot az idegesítő Captcha-ellenőrzésbe – játékos módon igazolhatja, hogy nem robot

A címlapról ajánljuk