Itthon még ritkaságszámba megy, hogy az apa maradjon otthon a kisgyerekkel. Pedig a HVG Extra Business által megkérdezettek tapasztalata azt mutatja, hogy a mókuskerékből kicsit kiszálló, gyerekező apák hosszú távon megerősíthetik a családot. Sorozatunk első részében Szél Dávid pszichológus és felesége mesélnek családi életükről.
Serena Williams szült egy lányt, és nagy szerencsénkre ismét kitágította azokat a kereteket, amelyek között a szépséget, a nőiességet és az anyaságot értelmezzük.
A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, valamint az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását – derült ki egy új tanulmányból.
Úgy tűnik, a szoptatós, kisbabás Barbie baba lesz az idei karácsony slágere, bár felmerül, hogy a játék eredeti funkciójával ellentétben mégsem a legjobb üzenetet közvetíti az anyasággal kapcsolatban.
Édesanyja Crohn-betegsége nyomán határozta el, hogy orvos lesz, és megpróbálja ennek a gyógymódját megtalálni. A napokban Nőkért és Tudományért díjat kapott Farkas Klaudiát kérdeztük a súlyos és elég gyakori betegségről, valamint arról, hogy fiatal nőként hogyan tud érvényesülni a kutatói pályán.
Czeizel Endre hiába végezte el a mai napig legátfogóbb és legmeggyőzőbb vizsgálatokat arról, hogy a várandós nőknek milyen vitaminokra, nyomelemekre és ásványi anyagokra van szüksége, és lett világhírű mindezzel, manapság egyre több tanulmány lát napvilágot a szaklapokban arról, hogy felesleges drága magzatvédő vitaminokra költeni. Magyar szakértők segítségével teremtettünk rendet a káoszban.
47 éves színésznő és férje, Justin Theroux egyelőre ugyan egyetlen hivatalos csatornán sem erősítették meg a hírt, a Daily Mail viszont igencsak árulkodó bikinis képeket közölt Jennifer Anistonról, ráadásul a brit lapnak a pár egyik barátja elárulta, hogy igaz a gólyahír.
Az a baj, hogy Normálisékat én nem ismerem, csak azokat a párokat, amelyek szorongva állnak az Élet nevű képzeletbeli kikötőben, és egyre frusztráltabban intenek búcsút a családról, és a boldogságról szőtt álmaiknak, és érik be egyre kisebb álmokkal.
A szülők valóban nem egyformán szeretik minden gyereküket? Tényleg mindig a kicsi a kedvenc? Vagy épp az elsőszülöttet becsülik meg leginkább szüleik? – Erre a keresett választ egy most publikált kutatás a Kaliforniai Egyetemen.
„Boldog vagyok, hogy nem vagyok anya” – írta ki a Facebook-oldalára Ellie Taylor, kifigurázva az anyákat, akik anyai büszkeségüket hirdetik a Facebookon.
Kövér László házelnök és Ákos, a "konzervatív ikon" mondataitól hangos az internet, amióta mindketten hasonló tartalmú eszmefuttatásokat tettek a nők szerepével kapcsolatban. A vasárnapi Fidesz-kongresszuson Kövér a "feminin férfiakról" és a "genderőrületről" értekezett: "Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát", "nem akarjuk a genderőrületet", és azt sem, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol "férfigyűlölő nők" és "feminin férfiak" a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. "Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk" – tette hozzá. Ákos pedig úgy látja, a nőknek a "női princípiumot" kell beteljesíteni: valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni. Az internet fantáziáját beindította a két nyilatkozat, elindult a mémgyár.
A nők a legtöbb esetben nem mernek a várandóssággal kapcsolatos nehézségeikről, szülésélményeikről őszintén beszélni, mert a társadalom különböző elvárásokat támaszt velük szemben. Pedig rengeteg a probléma és az információhiány e téren. Sokan panaszkodnak a szülésznők, orvosok lekezelő viselkedéséről, a kórházi ágyhiány miatti muszáj-császározásról, de volt, aki az EMMA információs vonal munkatársainak arról számolt be, hogy az orvos szülés közben rákönyökölt, vagy egyszerűen ráült a hasára.
Tizenévesen, diákként szülni? – Hajlamosak vagyunk katasztrófaként gondolni rá, pedig nem feltétlenül az: van, aki örül neki, hogy a kortársaihoz képest előbb megtanult felelősséget vállalni, ami még inkább arra készteti, hogy tanuljon, és jobb teljesítményt nyújtson. Mások viszont úgy érzik, tizenéves kori gyerekvállalásuk romba döntötte az életüket, aminek többé semmi értelme. Megbélyegzi őket a társadalom, gyűlöli és megveti őket a környezetük.
Ki ne hallott volna már legalább egy olyan történetet arról, hogy a kisgyerekes anyukát szülés után nem vették vissza a munkahelyére vagy egyáltalán nem kapott munkát, mert gyereke van? Vagy egy kínos és megalázó állásinterjún arról faggatták a leendő női munkavállalót, hogy mikor tervez gyereket vállalni, majd ezután félretették az önéletrajzát, és egy egyedülálló férfit vettek föl helyette? – Egy úttörő közösségi kezdeményezés most véget vethet a hasonló méltatlan szituációknak.
A nagy egyenjogúsítás közepette a reprodukción túl már nem is igazán látjuk a nő és a férfi közti különbségeket - véli a nemrég megjelent Anyátlan nemzedék kötet két szerzője. C. Molnár Emma és Hidas Judit szerint azért találkozunk egyre törékenyebb párkapcsolatokkal, mert a mai világ a szerepek tekintetében nem tud újat mutatni a nőknek, s ők inkább a régi szerepek sokaságát próbálják felvenni. Ezek azonban így megvalósíthatatlanok. Lehet-e egy férfi boldog a mosogatástól? Miért járnak közösen pisilni a nők? Mennyiben mutat negatív példát a Szex és New York sorozat?
Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan stílszerűen a Facebookon jelentették be péntek délelőtt a nagy hírt: néhány hónap múlva gyermekük születik. A Zuckerberg házaspár máris mozgalmat indított el azzal, hogy őszintén bevallották, már túl vannak három vetélésen. A közösségi oldalt elárasztották a hasonló helyzetben lévő, szégyennel és bűntudattal küzdő párok hozzászólásai és történetei. A Facebook elkezdte eltörölni a tabukat és a stigmákat, aminek ideje volt, hiszen a szülők csupán a spontán vetélések töredékéről tehetnek.