#anyaság




„A meddőségi problémákról azért nehéz beszélni, mert az anyaság túl van idealizálva”

Magyarországon több százezer embert érinthet a meddőség, pszichológiai segítséget viszont csak nagyon kevesen kapnak. Pedig a veszteség ugyanolyan trauma, mint amikor valakinek meghal a rokona, a gyászfeldolgozásra azonban az újabb és újabb kezelések miatt sokszor nincs idő. Soltész Krisztina, a Budai Termékenységi Centrum klinikai szakpszichológusa szerint az érintett párok helyzetét megnehezíti a társadalmi nyomás is, és fontos az is, hogy a kívülállók tudják: hogyan segíthetnek és hogyan nem.




Soha nem hagytuk ennyire magukra az anyákat, mint most?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az emberiség mindig ugyanúgy gondolkodott az anyaságról, ez viszont nem igaz. Az ideális anya képe az emberiséggel együtt változik, a kulturális és gazdasági hatások minden korban befolyásolták. Mára az anyáknak annyi elvárással kell szembenézniük, mint korábban soha - mindezt ráadásul egy elmagányosodó társadalomban.


Ütköztettük a generációkat: mit tanácsol egymásnak anya és lánya?

Mind tudjuk, hogy létezik az az ősi női tudás, ami régen szinte szavak nélkül öröklődött generációról generációra. De mi a helyzet most? Felgyorsult világunkban hogyan és mit örökölnek lányaink? Rendhagyó kísérletünkben egy 53 éves anya és 22 éves lánya farkasszemet nézett egymással egy finom kávé mellett, hogy kimondjanak dolgokat, amik régen talán nem hangozhattak volna el. Mi pedig lejegyeztük.







Budaházy Edda Művek Zrt.

Ahogy a CSOK négy évvel ezelőtti bevezetésével, a magyarok közt most is biztosan lesznek jó páran, akik jól járnak a felújított 3-3-4 projekttel, ám a nagy képet szemlélve a családvédelmi akcióterv aligha lesz a nemzethalál hatékony ellenszere. Miért lehet eleve kudarcra ítélve a kormány legújabb, illiberál-unortodox laborjában kifejlesztett népszaporítási kísérlete?







Anya nem ér rá - Beépített bűntudat

Hány percet töltesz úton a gyerekeiddel a bölcsődébe, az óvodába, az iskolába menet? Hány mosást teszel be hetente, hányszor hajolsz le, hogy felszedj egy széthagyott akármit? Hányszor érzed azt, hogy képtelenség akárcsak az (állítólag) legszükségesebb dolgokra időt szakítanod? És milyen gyakran érzel bűntudatot, amiért az általad menedzselt családi élet állandó érzelmi és logisztikai széthullással fenyeget?