Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#alkotmánybíróság

Lengyel Tibor Itthon

Az Alkotmánybíróság szerint sérti a jogbiztonságot az új építési szabályozás, ezért át kell írni – Lázár válasza: „megfontoljuk"

Egyetértett az Alkotmánybíróság (Ab) Novák Katalin köztársasági elnökkel, aki aggályosnak tartotta a Lázár János által elkészített új építési törvényt, ezért előzetes normakontrollt kért a testülettől. Az Ab szerint „a jogbiztonság sérelmét okozza”, hogy a miniszter rendelettel felülírhatná a törvényt. A miniszter úgy reagált: megfontolják az Ab észrevételeit, de ez őt nem téríti el a céljától.

Lengyel Tibor Itthon

Kaya Ibrahim és a holdra szállás is előkerült az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatásán

Az Alkotmánybíróság „deficites” szerepe, egy eltüntetett Fidesz-közeli cég, tisztesség és annak látszata is előkerült a négy, ősszel megüresedő bírói helyre jelölt öt új alkotmánybíró-aspiráns bemutatkozásán pénteken a parlamenti szakbizottság ülésén. Az ötök közül a bizottság csak a Fidesz-KDNP által javasolt négy személyt „engedte át”, így a keddi szavazás már biztos lefutott.

1
4 5 6 7 8
82
Kuba kiengedte mind az 553 foglyot, akiket a 2021-es tüntetéshullám miatt ítéltek börtönbüntetésre

Kuba kiengedte mind az 553 foglyot, akiket a 2021-es tüntetéshullám miatt ítéltek börtönbüntetésre

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

Nincs elég ember, leállt az ellátás a nyíregyházi gyermeksebészet fekvőbetegosztályán

Nincs elég ember, leállt az ellátás a nyíregyházi gyermeksebészet fekvőbetegosztályán

Nem megerősített hitelességű videók keringenek a svédországi lövöldözésről, menekülő emberekről

Nem megerősített hitelességű videók keringenek a svédországi lövöldözésről, menekülő emberekről

Tojáshiányt okozott az USA-ban a madárinfluenza

Tojáshiányt okozott az USA-ban a madárinfluenza

Magyar Péter Orbánt elvtársazva gratulált Friedrich Merz győzelméhez

Magyar Péter Orbánt elvtársazva gratulált Friedrich Merz győzelméhez

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal a háború lezárásáról

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Oké, Max, Kalifornia, Max! – Meghalt Tony Roberts, akit az Annie Hallban szerettek meg a magyarok

Oké, Max, Kalifornia, Max! – Meghalt Tony Roberts, akit az Annie Hallban szerettek meg a magyarok

A címlapról ajánljuk