Évtizedek óta nem haltak meg annyian az alkohol miatt Angliában és Walesben, mint tavaly
Az adatok szerint kapcsolat van a halálozások száma és a koronavírus-járvány között.
Az adatok szerint kapcsolat van a halálozások száma és a koronavírus-járvány között.
MTI
Általánosságban elmondható, hogy egy kis alkohol még az oltóanyag beadása után sem jelenthet gondot, nagy mennyiségben viszont inkább nem tanácsos fogyasztani.
hvg.hu
Az egészségügyi miniszter elborzadt a folyópartokon sörözgető emberektől.
hvg.hu
A férfi rosszul lett, ezért hívtak mentőt hozzá, erre rájuk támadt. Később arcon köpte a kiérkező rendőröket is.
hvg.hu
Mi lenne, ha a szódában is lenne alkohol? Hát a világ egyik legnagyobb sikere. Az alkoholos, enyhén gyümölcsös ásványvíz, a hard seltzer néhány év alatt minden várakozásnál nagyobb piacot hódított meg, és most Magyarországra is megérkezett. Megkóstoltuk.
Belgiumból nézve nemcsak a zavaros oltási helyzet aggasztó, hanem az is, hogy az elmúlt egy évben megrendült az európai alkoholpiac, így aztán a búfelejtésre is nehéz idők járnak.
Vértessy Péter
Nagyjából 20-25 ember a büfében tartózkodott, ahol alkoholt is ittak.
hvg.hu
A gin kóstolása meglehetősen eltér más alkoholtartalmú italokétól. Cikkükben - Aaron Knoll Ginn című könyve alapján - a helyes ginkóstolás lépéseit mutatjuk be.
HVG Könyvek
A zenész szerint a szakmában mindenkinek vannak alkoholproblémái, legfeljebb olyanok vannak, akik hazudnak és nem vallják be.
hvg.hu
A zenészt még tavaly novemberben tartóztatták le többek között ittas vezetésért.
hvg.hu
A korlátozó intézkedések alatt sokkal többet ittunk, mint azelőtt.
hvg.hu
Már napi egy kis pohár alkohol fogyasztása is növeli a pitvarfibrilláció kockázatát egy német tanulmány szerint, amelyet a European Heart Journal szakfolyóiratban publikáltak szerdán.
MTI
Az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás oldja a szorongást, márpedig szorongásból most sok jutott nekünk. A magányos alkoholfogyasztásnak és szerhasználatnak megvannak a külön veszélyei. Demetrovics Zsolttal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánjával beszélgettünk.
hvg.hu
A magyar háztartások az összes kiadásuk 2,9 százalékát költötték alkoholra.
hvg.hu
A boncolási jegyzőkönyv megerősítette, hogy az argentin világbajnok akut tüdőödéma miatt hunyt el.
MTI
Korlátozni kell, nem pedig teljesen felfüggeszteni az alkoholfogyasztást a Covid-19 elleni vakcináció idején – jelentette ki a Szputnyik V vakcinát kifejlesztő intézet igazgatója, Alakszandr Gincburg.
MTI
MTI
hvg.hu
Anna Popova orosz tiszti főorvos szerint akadályozza a koronavírus elleni védettség kialakulását, ha megterhelik a szervezet méregtelenítési rendszerét.
MTI
MTI
hvg.hu
A partidrog illegális, de vannak veszélyesebbek is.
Különleges eszközzel rukkoltak elő a torontói University Health Network kutatói. A ClearMate segítheti az alkoholmérgezést szenvedő betegek detoxikációját. Az eljárásukkal szó szerint kilélegezhetik a szervezetükben lévő alkoholt.
hvg.hu