#alkohol


Levegőből próbált alkoholt készíteni egy youtuber, ez lett az eredmény

Kétévnyi munka és a rengeteg próbálkozás végül meghozta a gyümölcsét: egy kísérletező kedvű és furcsa próbálkozásairól ismertté vált youtuber tulajdonképpen a semmiből, azaz a levegőből készített alkoholt. Mielőtt a szeszbarátok örömmel dörzsölgetnék a kezüket, nem árt tisztázni, hogy „csupán” egy kis üvegcsényi etanoltartalmú folyadék lett az eredmény.


Orbán Viktor iszik és felejt

Orbán Viktor akkor hátrált ki a közéletből, amikor a híveivel elhitette, hogy a legnagyobb szükség van rá. Van-e még a volt miniszterelnöknek politikusi imázsa, vagy a Fidesszel együtt az is elporladt a választási vereség óta? És politikusi imázs nélkül mi marad Orbánból? Ha desztilláljuk a képét a nyilvánosságban, akkor csak a karikatúra: a pálinkát ivó nyakas magyar.

















„Ugyanannyira sérülékenyek, mint bárki más” – minden ötödik magyar sebész alkoholproblémákról vallott egy friss felmérésben

Az orvosok fokozottan kitettek a depressziónak, a szorongásnak, és ők sem immunisak a mentális, pszichés kihívásokra, ezzel is összefügghet problémás alkoholfogyasztásuk. Utóbbiról eddig kevés adat volt ismerhető itthon, pedig volna miről beszélni, már csak azért is, mert a magyaroknál kimutatott alkoholproblémák gyakorisága duplája az európai átlagnak. Miért a sebészek veszélyeztetettsége a legnagyobb, és mit okoznak a munka során szerzett morális sérülések? Csabai Orsolya kutatóval beszélgettünk.