Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sólymos László

MTI Itthon

Bajnai megtartaná a kettős állampolgárságot és a határon túliak szavazati jogát

A határ menti területeken megvalósítható gazdasági együttműködés lehetőségeiről és a nemzetpolitika jelenlegi, illetve jövőbeni alapelveiről egyeztetett Bajnai Gordon az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője és Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt parlamenti frakciójának vezetője Pozsonyban pénteken.

MTI Itthon

Kirúgják a szegedi mozit bezárató igazgatót

2010 decemberében is rendelkezett a működési engedélyhez szükséges tűzvédelmi szakértői tanúsítványokkal a szegedi Belvárosi mozi - jelentette ki Solymos László alpolgármester, a szegedi közgyűlés jogi bizottságának szerdai ülésén.

MTI Itthon

Nem tudnak megegyezni a költségvetésről Szegeden

Több tucatnyi pontban módosítanák a Fidesz-KDNP-frakció tagjai a szegedi önkormányzat Botka László szocialista polgármester által beterjesztett 2011-es költségvetését; Solymos László (MSZP) alpolgármester szerint az indítványok jelentősen rontanák a város gazdálkodási egyensúlyát.

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Hatsávossá bővül az M1-es autópálya Budapest és Győr között

Hatsávossá bővül az M1-es autópálya Budapest és Győr között

Egy új csodapor egyszerűen kiszippantja a levegőből a szén-dioxidot

Egy új csodapor egyszerűen kiszippantja a levegőből a szén-dioxidot

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

„Egy darabig nem tudtam magamban hova tenni ezt a népszerűséget” – 100 éve született Szirtes Ádám

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

DNS-vizsgálat igazolta, hogy a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a balesetet okozó Audit

DNS-vizsgálat igazolta, hogy a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a balesetet okozó Audit

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

A címlapról ajánljuk