Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szumátra

hvg.hu Világ

Erős földrengés rázta meg Szumátrát

Egy erős, 6,6-os földrengés rázta meg Szumátra szigetét Indonézia nyugati részén - közölte az amerikai földtani intézet adataira hivatkozva az AP hírügynökség. A beszámoló szerint egy kórházat kiürítettek, az emberek pedig az utcára futottak otthonaikból a rengés után.

hvg.hu Tech

Mérhetően hozzájárul az éghajlatváltozáshoz a szumátrai erdőirtás

Az indonéziai Szumátra szigetén történő mértéktelen erdőirtás mérhető hatással van az éghajlatváltozásra: a Természetvédelmi Világalap (WWF) elemzései szerint 1985 és 2008 között az erdők kitermelése mintegy 7,5 gigatonna szén-dioxid kibocsátásához járult hozzá - írja a Zöldtér.

MTI Világ

Több százan eltűntek az indonéziai szökőárban

A legújabb adatok szerint legalább 40 ember meghalt az indonéziai szökőárban, amelyet a Szumátra nyugati partjainál hétfő este történt erős földrengés váltott ki. A halálos áldozatok mellett 380 embert eltűntként tartanak számon - közölte a regionális parlament elnöke.

MTI Tech

Erős földrengés Szumátrán

A Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).

hvg.hu Világ

Elsüllyedt egy komp Szumátra szigeténél

Csaknem 300 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy indonéz komp Szumátra szigetének partjai előtt, az utasok többségét sikerült kimenteni, de a rendőrség szerint több tucat halottja, illetve eltűntje van a balesetnek.

MTI Világ

Ezren rekedtek a romok alatt a földrengés sújtotta Szumátrán

Nagy erejű földrengés volt szerdán délután az indonéziai Szumátra sziget partjainál: erősségét a Richter-skála szerint 7,6-osnak mérte az indonéz és az amerikai geofizikai és meteorológiai intézet, a legfrissebb adatok szerint 75-en meghaltak, és ezrek rekedtek a romok alatt.

1 2
Magyar Péter óvatosan rárepült a Majka-klipre és megmutatta, hogy Orbán számára már nincs jó választás

Magyar Péter óvatosan rárepült a Majka-klipre és megmutatta, hogy Orbán számára már nincs jó választás

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

A kormány a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését ígérte az uniónak, így átment a középtávú költségvetési terve

A kormány a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését ígérte az uniónak, így átment a középtávú költségvetési terve

16 éves tinédzser zsarolt ki milliós összeget a gyerekét féltő anyától

16 éves tinédzser zsarolt ki milliós összeget a gyerekét féltő anyától

Nem tudni, hova vezénylik azokat a rendőröket, akik eddig a román–magyar határon teljesítettek szolgálatot

Nem tudni, hova vezénylik azokat a rendőröket, akik eddig a román–magyar határon teljesítettek szolgálatot

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Kirúgták a nyírcsászári óvónőt, aki nem állt át a fideszesekhez

Kirúgták a nyírcsászári óvónőt, aki nem állt át a fideszesekhez

Ijesztő mélytengeri hal bukkant fel Tenerife partjainál - videó

Ijesztő mélytengeri hal bukkant fel Tenerife partjainál - videó

A címlapról ajánljuk