Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szentendrei út

MTI Vállalkozás

Új plázát építenek Budapesten

Az óbudai bevásárlóközpont építését már a válság előtt is tervezték, de mostanáig várták vele, az indoklás szerint azért, mert javulnak az ország gazdasági mutatói.

MTI / hvg.hu Itthon

Nem tett vallomást, de bocsánatot kért a Szentendrei úti gázoló

A vádirat szerint a férfi tavaly márciusban többórás italozás után autóba ült, majd nagy sebességgel száguldva, fékezés nélkül belerohant egy jelzőlámpánál várakozó kocsiba. Hétfői tárgyalásán azt mondta, nem vár megbocsátást, mert ő se biztos, hogy képes lenne rá.

MTI Itthon

Óvadék ellenében hazamehetett a Szentendrei úti ámokfutó

7,3 millió forint befizetése után házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak.

1 2 3 4
Homokkal tompíthatja a földrengéseket egy új találmány, 75 százalékkal kisebb lehet az épületkár

Homokkal tompíthatja a földrengéseket egy új találmány, 75 százalékkal kisebb lehet az épületkár

Van valami furcsa a győztes Friedrich Merz csapatfotóján

Van valami furcsa a győztes Friedrich Merz csapatfotóján

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

A párválasztásban ritkán vizsgálják, pedig van szerepe: a szókincs

A párválasztásban ritkán vizsgálják, pedig van szerepe: a szókincs

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

A címlapról ajánljuk