Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Solar Impulse

MTI Világ

Megvan a pénz, tavasszal újra felszállhat a napelemes repülő

Áprilisban folytatja útját a Hawaii-szigetekről az amerikai szárazföld felé a Solar Impulse 2 napelemes svájci repülőgép, amely az üzemanyagcellák túlhevülése miatt rekedt hosszú időre a földön júliusban. André Borschberg, a kizárólag napelemmel működő repülőgép egyik pilótája szerdán, a 24 Heures című svájci lapnak adott interjúban számolt be arról, hogy sikerült összegyűjteni az út folytatásához szükséges 20 millió eurót.

MTI Tech

Csillagászati összegből lehetne újra magasba küldeni a napelemes repülőt

Bertrand Picard, a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép pilótája húszmillió eurót, vagyis átszámítva több mint 6 milliárd forintot akar gyűjteni 2016-ban, hogy a repülő folytathassa Föld körüli útját. A Solar Impulse 2 leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját Japánból Hawaiira, ahonnan azonban hő okozta károk miatt már nem tudott felszállni.

MTI Világ

Kína felé tart a napelemes repülő

Megkezdte világkörüli útjának ötödik szakaszát hétfőn a Solar Impulse 2. A napelemes repülőgép Mianmarból Kínába, az ország délnyugati részén fekvő Csonkingba tart.

MTI Tech

Porviharba került a Földet körberepülő napelemes gép

A kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a tervezettnél egy órával hosszabb idő, 13 óra alatt érkezett meg első állomására, Ománba a Solar Impulse 2 svájci napelemes repülőgép, amely hétfő reggel indult hónapokig tartó Föld körüli útra Abu-Dzabiból.

MTI Tech

Átrepülte az USA-t a világ első napelemes utasszállítója

A gép kirárólag napenergiával működik, de éjszaka is tud repülni. A szénszálas technológiával készült Solar Impulse hatalmas repülőgép, szárnyainak fesztávolsága akkora, mint egy Boeing 747-esé, miközben nagyon könnyű, mindössze 1600 kilogrammos.

MTI Tech

Úton a napeneregiával működő repülőgép

Egy Washington környéki repülőtérről szombat hajnalban elindult transzamerikai útjának utolsó szakaszára a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse.

MTI Shake

Közel a célhoz a naprepülő Solar Impulse

Transzamerikai útjának negyedik, utolsó előtti szakaszát teljesítette szombaton a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse.

MTI Világ

Washington felé veszi az irányt a napelemes repülő

Sikeresen teljesítette transzamerikai útjának harmadik szakaszát a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse. A légi jármű helyi idő szerint kedd hajnalban érkezett meg 21 órányi repülés után a missouri St. Louisba.

MTI Világ

Új távolsági rekordot állított fel a Solar Impulse

Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.

MTI Világ

Tovább repül Amerika fölött a Solar Impulse napelemes gép

Felszállt az arizonai Phoenixből a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse, hogy folytassa transzamerikai útját, amelynek során nyugatról keletre tartva átszeli az észak-amerikai kontinenst.

MTI Világ

Keresztül repüli Amerikát az első napelemes kisgép

Felszállt a kaliforniai San Franciscóból a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe. A svájci Solar Impulse nyugatról kelet felé szelné át Észak-Amerikát a világon elsőként úgy, hogy a Nap energiáján kívül semmi mást nem használ.

MTI Világ

Teljesítette küldetését az első napelemes repülőgép

Megérkezett Svájcba a Solar Impulse napelemes repülő, amely 6000 kilométeres körutat tett meg egyetlen csepp üzemanyag nélkül. A gép kedd este fél kilenckor ereszkedett le a nyugat-svájci Payerne katonai repülőterének betonjára – jelentette az ATS svájci hírügynökség.

1 2
Románia kiutasított két orosz diplomatát

Románia kiutasított két orosz diplomatát

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Sokba került Bianca Censori pucérprojektje a Grammy vörös szőnyegén

Sokba került Bianca Censori pucérprojektje a Grammy vörös szőnyegén

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Zelenszkij a Bloombergnek: az ukrán erők csökkentése esetén más csapatokra lesz szükség

Zelenszkij a Bloombergnek: az ukrán erők csökkentése esetén más csapatokra lesz szükség

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

Szijjártó és Orbán realitása: Merjünk pondrók lenni!

Szijjártó és Orbán realitása: Merjünk pondrók lenni!

Kiállásra buzdít az Integritás Hatóság meggyanúsított elnöke mellett az OECD korrupciellenes szakembere

Kiállásra buzdít az Integritás Hatóság meggyanúsított elnöke mellett az OECD korrupciellenes szakembere

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

A címlapról ajánljuk