Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#SPS

MTI Világ

Harmadik helyen végzett párt vezetője alakíthat kormányt Szerbiában

Meglepetésre a szerb szocialisták vezetőjét bízta meg kormányalakítással Tomislav Nikolic államfő csütörtökön; az új kabinet Nikolic nacionalista pártjának bevonásával jöhet létre, ez azonban kétségessé teheti Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatának továbbvitelét.

hvg.hu Gazdaság

Gráf József: Magyarországon nem vezetik be az SPS-t

Magyarország bejelentette az unió illetékeseinek, hogy Magyarországon az idén nem vezetik be az úgynevezett egységes – vagy más néven farmalapú – mezőgazdasági támogatási rendszert, az SPS-t – közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az Agro+Mashexpo Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép-kiállításon.

Gazdaság

Ki kapjon uniós agrártámogatást és miért? Vita az új rendszerről

Az utolsó pillanatban eldöntötte a kormány: bevezeti jövőre az SPS-t, az új agrártámogatási rendszert. A Fidesz és a Magosz ellene van. Az új támogatásról tavaly ősszel törvényt hozott az Országgyűlés, azt azonban a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság elé vitte, utóbbi pedig még nem hozott határozatot az ügyben.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Magyarországon jövőre vezetik be az SPS-t

Magyarországon jövőre bevezetik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, az SPS-t, erről szerdai ülésén döntött a kabinet – közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán a kormányülést követően. A döntésről szóló értesítést csütörtökön, vagy pénteken küldik el Brüsszelbe, az unió illetékeseinek.

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Házkutatást tartottak Delhusa Gjonnál a parkolási botránya miatt

Házkutatást tartottak Delhusa Gjonnál a parkolási botránya miatt

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Felturbózták a robot mozgását, képes leutánozni Cristiano Ronaldo gólörömét is – videó

Felturbózták a robot mozgását, képes leutánozni Cristiano Ronaldo gólörömét is – videó

Vitézy Dávid: Letiltott Lázár János a Facebook-oldalán

Vitézy Dávid: Letiltott Lázár János a Facebook-oldalán

A 90 éves Judi Dench olyan rosszul lát, hogy egyedül már utcára sem léphet

A 90 éves Judi Dench olyan rosszul lát, hogy egyedül már utcára sem léphet

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

A kormány „egyik legsikeresebb eszközét” veti be ismét az élelmiszerárak ellen

A kormány „egyik legsikeresebb eszközét” veti be ismét az élelmiszerárak ellen

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

A címlapról ajánljuk