Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pad Ferenc

hvg.hu Itthon

Fél hatkor 38,29 százalék a részvétel

Veszprém után egy újabb időközi országgyűlési választáson veszít a Fidesz-KDNP? Elnyeri első egyéni parlamenti mandátumát a Jobbik? Folytatja a sikerszériáját a baloldal, ezúttal egy MSZP-DK-s közös jelölttel? Fél hatig a jogosultak 38,29 százaléka ment el szavazni, ami kevesebb, mint Veszprémben volt.

Kálmán Attila - M. László Ferenc Itthon

Trollok harca Tapolcán

Szürreális kampányzáró zajlik a hétvégi választásra készülő Ajkán és Tapolcán: a pártok aktivistái nagy élvezettel trollkodják szét egymás rendezvényeit, a jelöltek leginkább egymás lejáratásával törődnek, miközben országos politikusaik is a maguk módján próbálnak hozzájárulni a sikerhez. Az Orbánt elkísérő Balog Zoltán például a magyarokat "szívmagyarokra" és "zsebmagyarokra" osztotta: az előbbiek a polgári-keresztény értékrendet képviselik, utóbbiak pedig azok, akiknek szólt a rezsicsökkentés.

Kálmán Attila - M. László Ferenc Itthon

Kiszámoltuk, ki nyerhet Tapolcán: A Jobbik. Vagy a Fidesz

Míg a veszprémi időközin már a kampány során érzékelhető volt a fideszes szavazók elbizonytalanodása, és az ellenzéki esélyek növekedése, a tapolcai választáson nehéz ilyen kapaszkodót találni. A hvg.hu ezért különféle számításokat végzett, hogy megbecsülje, kinek áll a zászló. Az Orbánt is bevető Fidesznek? A körzet legnagyobb városán keresztül győzni próbáló MSZP-nek? Vagy a surranópályán feltörő Jobbiknak? Egy biztos, nagyon szoros meccs lesz, a baloldalnak és a Fidesznek is bele kell húznia.

MTI Itthon

Az NVB szerint nem jogsértő a Pad Ferenc elleni IKSZ-es szórólap

A Nemzeti Választási Bizottság szerdai határozatában úgy foglalt állást, nem jogsértő, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a tapolcai időközi választás kampányában terjesztett szórólapon azt állítja, Pad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje az iszapkatasztrófa idején a Mal Zrt. vezetőségének tagja volt, és semmit nem tett a tragédia elkerülése érdekében.

MTI Itthon

Kósa Lajosnak megint van min morognia

A Fidesz ügyvezető alelnöke megdöbbentőnek nevezte szerdán Ajkán, hogy Pad Ferenc – az MSZP és a DK képviselő-jelöltje a tapolcai időközi országgyűlési választáson – támogatói nem szavazták meg azt a Fidesz által benyújtott javaslatot, hogy a brókercégek teljes vagyonukkal feleljenek a befektetők pénzéért.

MTI-OS Itthon

Durvul a kampány Tapolcán: a rendőrséghez fordul a Fidesz

Először az MSZP, most a Fidesz közölte, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Tapolcán terjesztett lejárató kiadványok ügyében. A közleményből nem derül ki, hogy ők is ugyanazért tesznek-e feljelentést, mint az MSZP. A szocialisták a Fideszt sejtették a Pad Ferenc baloldali jelölt elleni támadások mögött.

MTI Itthon

A munka törvénykönyve ellen, a korkedvezményes nyugdíjért kampányol az MSZP

A munkások, a bérből és fizetésből élők gondjait értő, a helyiek támogatását bíró jelöltet indít az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető kedden Budapesten Pad Ferencet bemutatva. Az ellenzéki párt vezetője a sajtótájékoztatón jelezte azt is, hogy a szociális jogok helyreállítása érdekében alaptörvény-módosítást és országgyűlési határozatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek.

MTI Itthon

Ajkai szakszervezetest jelöl az MSZP Tapolcán

Pad Ferenc ajkai önkormányzati képviselőt, szakszervezeti vezetőt indítja várhatóan az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson – tudta meg az MTI.

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Sajátos logika mentén csökkentették az államilag támogatott férőhelyek számát az egyetemeken

Sajátos logika mentén csökkentették az államilag támogatott férőhelyek számát az egyetemeken

Halálos veszélyt kockáztat, aki nem figyel erre – egy nő maradandó károsodást szenvedett a szaunában

Halálos veszélyt kockáztat, aki nem figyel erre – egy nő maradandó károsodást szenvedett a szaunában

Előzött Nigel Farage pártja, most ők a legnépszerűbbek az Egyesült Királyságban

Előzött Nigel Farage pártja, most ők a legnépszerűbbek az Egyesült Királyságban

Legalább tízen meghaltak az amerikai áradásokban, képeken a pusztítás

Legalább tízen meghaltak az amerikai áradásokban, képeken a pusztítás

Ferenc pápa elesett, megzúzta a karját

Ferenc pápa elesett, megzúzta a karját

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Steve Bannon: Elon Musk éretlen, mint egy kisgyerek. Menjen vissza Dél-Afrikába

Steve Bannon: Elon Musk éretlen, mint egy kisgyerek. Menjen vissza Dél-Afrikába

Fejvakarás és teljes azonosulás: így szerveződik Csongrádban a Tisza

Fejvakarás és teljes azonosulás: így szerveződik Csongrádban a Tisza

A címlapról ajánljuk