Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Orbán Viktor

MTI Itthon

Kockázatkerülő beszédet mondott Orbán

Minél több szavazót igyekezett megszólítani Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédében - mondták az MTI-nek nyilatkozó politológusok. Kiszelly Zoltán politológus, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője és Juhász Attila, a Political Capital elemzője a Fidesz elnökének pénteki beszéde után nyilatkozott.

MTI Itthon

Orbán egy másik dimenzióra szavaz

A Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai; más dimenzióban kell megfogalmazni egy következő kormány teendőit - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miután csütörtökön a Reformszövetséggel tárgyalt. Mint mondta, újjá kell építeni a magyar gazdaságot, nem pedig megjavítani.

MTI Itthon

Orbán és Tőkés közösen kampányol

A Fidesz és Tőkés László kölcsönösen részt vesz egymás európai parlamenti kampányában. Erről Orbán Viktor, Fidesz elnöke és Tőkés László romániai magyar EP-listavezető állapodott meg a két politikus hétfői találkozóján Budapesten.

Itthon

Orbán Viktor Angela Merkelnél lobbizott

Angela Merkel a kancellári hivatalban csaknem egyórás találkozó keretében fogadta pénteken Orbán Viktort. Meghallgatta a legnagyobb ellenzéki párt elnökének felvetéseit. Orbán Merkel támogatását kérte a közép-európai térség megsegítéséhez, illetve problémái megoldásához. A Fidesz elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására utazott a német fővárosba. A hvg.hu értesülései szerint hamarosan Londonba indul.

MTI Itthon

Romák elleni erőszak: a vetés beérik

A magyarországi romák elleni erőszak nem a semmiből lett - írta a Vetés beérik című jegyzetében a Der Standard liberális osztrák napilap kommentátora.

MTI Világ

Orbán Spanyolországban tárgyalt

Magyarország eddig 99,1 százalékban hívta le a Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) rendelkezésre álló uniós forrásokat - közölte Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára az MTI-vel.

MTI Itthon

Az MSZP üdvözli Orbán nyilatkozatát

Az MSZP üdvözli, hogy "egy mondat erejéig" Orbán Viktor megtámogatta azt, amit a kormány a válság ügyében hónapok óta képvisel - mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnap.

hvg.hu Itthon

Orbán: “Euróval kell ellátni a magyar bankrendszert!”

Történelmi paktum felrúgásáról beszélt Orbán Viktor Bécsben a Húsz évvel a rendszerváltás után” címmel tartott rendezvényen, amelynek résztvevőitől – a volt magyar miniszterelnök mellett Timothy Garton Ash brit történész, Adam Michnik a lengyel Gazeta Wyborcza feőszerkesztője és Szászország egykori miniszterelnöke, Kurt Biedenkopf foglaltak helyet a színpadon – megtelt vasárnap délelőtt a Burgtheater nézőtere.

MTI Itthon

Orbán: az EU válságkezelése hátrányos Közép-Európa számára

Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak változtatnia kell a Közép-Európa számára rendkívül hátrányos válságkezelési lépésein, és a térség bankjait euróhoz kell juttatnia - mondta pénteken telefonon a Fidesz elnöke, miután Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tárgyalt.

MTI Itthon

Két héttel eltolták Orbán évértékelését

Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelő beszéde a korábban bejelentett február 20-a helyett; A kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője.

Babarczy Eszter Vélemény

Babarczy Eszter: Választásokat – még az idén!

Az ország - felőlem nézve, vagyis baloldali-liberális szemmel - lényegesen jobban járna, ha a 2009-es európai választásokkal egy időben megtartanánk az előrehozott parlamenti választásokat is. Ily módon a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak volna módja kipróbálni magát akkor is, ha éppen nem szanált gazdaságot és tele kasszát vesz át, hanem egy csomó problémát.

Itthon

Orbán szófelhői: ott van a nyelve hegyén

Immáron a tizenegyedik „országértékelő” beszédét tartja március 6-án Orbán Viktor (eredetileg két héttel korábbra tervezték). Bár a Word szövegszerkesztő még nem ismeri fel a kifejezést, de a magyar nép már jól tudja, miről van szó. A Fidesz elnöke kétségtelenül műfajt teremtett. Az Orbán-híveknek olyan, mint az éves körmenet, a többieknek marad a találgatás és a kivesézés. Van apropónk, hogy felidézzük az előző szónoklatokat.

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Az én hetem Karafiáth Orsolyával: Innen már nincs visszaút?

Lázár János kilátásba helyezte a Strabag Magyarországról való kitiltását

Lázár János kilátásba helyezte a Strabag Magyarországról való kitiltását

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Amerikai-öbölre nevezi át a Google Térkép a Mexikói-öbölt Donald Trump miatt

Amerikai-öbölre nevezi át a Google Térkép a Mexikói-öbölt Donald Trump miatt

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Dopeman a Magyar Nemzeti Hiphop Alapítványról: „Az egész egy zen-játék, egy trükk”

Dopeman a Magyar Nemzeti Hiphop Alapítványról: „Az egész egy zen-játék, egy trükk”

Magyarországnak is hozhat a konyhára, a kormány mégis ferde szemmel néz Románia és Bulgária schengeni tagságára

Magyarországnak is hozhat a konyhára, a kormány mégis ferde szemmel néz Románia és Bulgária schengeni tagságára

A címlapról ajánljuk