Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Off-Biennálé

Műértő Műértő

Beszélgetés Somogyi Hajnalka kurátorral / Újrateremteni a közeget

– Azon kevesek közé tartozol a hazai szcénában, akik a professzionális kurátorképzést külföldön végezték. Egyenes út vezetett az ELTE Művészettörténet Tanszékéről a New York-i Bard College-ba? – Nem, korántsem. A művészettörténet szak befejezését közel tíz évig húztam. Ennek többek közt az volt az oka, hogy már az egyetem első éveiben dolgozni kezdtem. Elsőként a Kieselbach Galériában, itt háttéranyagokat szerkesztettem az aukciókhoz. Majd 2001 elején jelentkeztem a Trafó Galériába asszisztensnek Bencsik Barnabás mellé. Néhány hónap múlva rám bízták a galéria vezetését. Ez már teljes munkakör volt, és bár még ekkor is egyetemre jártam, teljes erőbedobással a Trafóra koncentráltam.

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő júniusi lapszáma

Alternatíva, remény és túlélés – körkérdés az OFF-Biennáléról / A kis nagy ember – Barcsay-tárlat Hódmezővásárhelyen / Nemet mondok, tehát vagyok – Delaine Le Bas a Gallery8-ban / Amerikát nehéz látni – az új Whitney New Yorkban / Újra Picassóé a legdrágább festmény – ismét topon a nemzetközi műpiac / A design jósai – pozitív üzenet Párizsból / Minél idősebb, annál erősebb – Qi Baishi a Nemzeti Galériában

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő februári lapszáma

Hasonlóság és másság – Maillol és Rippl-Rónai / Két nap, három letartóztatás – Tania Bruguera performansza Havannában / Sorslogika – Csinszka, a kétarcú nőideál / Budapesti könyvrablások 1944-ben – német-magyar együttműködés / Közpénz nélkül – Off-biennále Budapest / Az átkozott Remény – Roskó Gábor az acb Galériában / 26 milliós Bolyai – történelmi csúcs a Központi Antikváriumban / Polihisztorok és parafenomének – Déri Miklós fotói a Deák Erika Galériában

Elindította Trump a kereskedelmi háborúját: súlyos vámot vetett ki Mexikóra, Kanadára és Kínára

Elindította Trump a kereskedelmi háborúját: súlyos vámot vetett ki Mexikóra, Kanadára és Kínára

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Fordult a kocka: a fiúk már jobbak matematikából, mint a lányok

Fordult a kocka: a fiúk már jobbak matematikából, mint a lányok

Tovább korlátozta a chipek exportját az Egyesült Államok, hogy elvágja Kínát és Oroszországot a mesterséges intelligenciától

Tovább korlátozta a chipek exportját az Egyesült Államok, hogy elvágja Kínát és Oroszországot a mesterséges intelligenciától

Megfojtotta a kutyájára támadó ebet, vádat emeltek ellene

Megfojtotta a kutyájára támadó ebet, vádat emeltek ellene

Bizonyíték, nem ígéret: 1115 kilométert tud egy töltéssel a legújabb Opel

Bizonyíték, nem ígéret: 1115 kilométert tud egy töltéssel a legújabb Opel

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Idétlen dolog az embertől, hogy színe alapján tart veszélyesnek egy állatot

Idétlen dolog az embertől, hogy színe alapján tart veszélyesnek egy állatot

Autóval ütközött egy villamos a 4-es, 6-os vonalán

Autóval ütközött egy villamos a 4-es, 6-os vonalán

A címlapról ajánljuk