Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#OECD-országok

hvg.hu Gazdaság

Nehezített pálya várja a család első diplomájára hajtó nőket Magyarországon

Csökkenni kezdett a diplomások társadalmon belüli aránya Magyarországon, pedig egyre több új munkahelyekhez van szükség rá. Nemcsak az EU-ban maradunk le e téren, de a régióban is sereghajtók vagyunk, a keleti országrész pedig még rosszabbul áll. Ráadásul az első generációs diploma megszerzése harmadával nehezebb, mint a diplomás szülők gyerekeinek, és még ennél is rosszabb a kilátása azoknak nőknek, akik a család első diplomáját szeretnék megszerezni.

hvg.hu Gazdaság

Még egy listán leszerepelt Magyarország

Költségvetésében „balkáni” állapotok uralkodnak. Valamennyi uniós tagország államháztartása átláthatóbban működik, és az OECD-tagországok közül is csak Törökország kapott rosszabb bizonyítványt Magyarország a washingtoni székhelyű International Budget Partnership felmérésén.

hvg.hu Gazdaság

Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele

A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. Az arány Magyarországon igencsak elkeserítő: a gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak. A helyzet ráadásul 2007 óta rendkívüli mértékben romlott hazánkban a kutatás szerint.

MTI Itthon

OECD: keveset fordítunk az egészségügyre

A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint Magyarországon az OECD-átlagnál kevesebb forrás jut az egészségügyre, és kevesebb az orvos és az ápoló is, gyógyszerekre viszont az ágazatra fordított kiadások arányában Magyarország költ a legtöbbet a 34 országot tömörítő szervezet tagjai közül.

hvg.hu Gazdaság

Négy nagy baj van – a világ és Magyarország az OECD szerint

Gazdasági kilátások (Economic Outlook) című éves jelentését immár 89-ik alkalommal adta ki a legfejlettebb országokat tömörítő OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete). Eszerint a válságnak még nincs vége, de a növekedés egyre erőteljesebb. Magyarországnak a hitelessége visszaszerzésén kell dolgoznia.

hvg.hu Karrier

Ahol a legtöbbet adóznak a fizetés után

A munkavállalói jövedelmeket sújtó adó- és társadalombiztosítási terhek a legtöbb OECD-országban emelkedtek 2010-ben - derül ki a szervezet legfrissebb jelentéséből.

MTI Itthon

Családtámogatás: hogy állunk?

Magyarország az élvonalban van a családtámogatást tekintve a fejlett ipari országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 33 tagállama között - derül ki a szervezet legújabb tanulmányából.

Egyre több jel utal erre, de tényleg drágulni fognak a lakáshitelek?

Egyre több jel utal erre, de tényleg drágulni fognak a lakáshitelek?

A Tisza Párt már 9 százalékkal jár a Fidesz előtt egy friss közvélemény-kutatás szerint

A Tisza Párt már 9 százalékkal jár a Fidesz előtt egy friss közvélemény-kutatás szerint

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Ezeket a számokat húzták ki a hatos lottón

Ezeket a számokat húzták ki a hatos lottón

A TikTokon nagyot megy egy tipp a kényelmesebb repüléshez, de ha jót akar magának, inkább ne próbálja ki

A TikTokon nagyot megy egy tipp a kényelmesebb repüléshez, de ha jót akar magának, inkább ne próbálja ki

Toplista: ezek most a legjobb és legrosszabb új autók

Toplista: ezek most a legjobb és legrosszabb új autók

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

A címlapról ajánljuk