Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miskolci Egyetem

Hercsel Adél Élet+Stílus

Szinte az egész ország tőle tanulta a matematikát

Amikor született, Magyarország hivatalos államformája még királyság volt. Matematika című könyve az évtizedek alatt 600 ezer példányban kelt el. Obádovics Gyula a napokban töltötte be a 90. évét. Ma is dolgozik, továbbá pecázik, szőlőt termeszt, bort és diólikőrt készít.

hvg.hu Itthon

Virrasztást tartanak a Miskolci Egyetemen

Aggódnak a Miskolci Egyetem diákjai és oktatói az intézmény jövőjéért, ezért hallgatói kezdeményezésre közös virrasztást szerveznek a kormányzati tervek ellen hétfő éjszaka az egyetemen – közölte a Borsod Online. A portál szerint a rektor is részt vesz majd a virrasztáson.

MTI Karrier

Majdnem 50 dolgozót rúgnak ki a Miskolci Egyetemről

A pénzügyi megszorítások miatt csaknem ötven közalkalmazottat bocsátanak el a Miskolci Egyetemről. Elsősorban olyan dolgozókat küldenek el, akiket az oktató-kutató munkát segítő munkakörökben alkalmaznak – közölték pénteken.

MTI Itthon

Újra rektort keresnek Miskolcon

Pályázatot hirdet a Miskolci Egyetem rektori posztjára a nemzeti felsőoktatásról és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján az emberi erőforrások minisztere, a pályázati kiírás pénteken jelent meg - közölte az egyetem.

hvg.hu Itthon

Átlátszó: tízmilliók mennek a miskolci rektor főtanácsadójának

A Hexagon Family Bt. 2006 júliusa óta havi nettó 290 ezer forintot és költségtérítést kap az állítólag rossz anyagi helyzetben lévő Miskolci Egyetemtől, de szerződéses feladatait többször külön is megrendelték, így összesen több mint 30 millió forintot keresett a rektor főtanácsadójának családi vállalkozása – derül ki az atlatszo.hu birtokába került szerződésekből.

MTI Kult

Mobilról is használható lesz a Miskolci Egyetem könyvtára

Egyebek mellett digitális képkönyvtárral és tananyagterminállal bővítik a Miskolci Egyetem könyvtárát. Az információszolgáltatási rendszer fejlesztésére körülbelül ötven millió forintot nyertek uniós pályázaton – közölték hétfőn.

hvg.hu Itthon

Kényszerbezárással válaszolnak a megszorításokra az egyetemek

Miután a kormány több milliárd forintot zárolt a költségvetésükben, az egész országban kényszerszünetekre készülnek az egyetemek a két ünnep között és a vizsgaidőszak elején. A mostani spórolási akciók nem sokat segítenek az eladósodott intézményeken, amelyek a rendszerváltás óta nem kaptak ilyen kevés állami támogatást.

hvg.hu Itthon

Miskolcon is bevonultak a kormányhivatalba a diákok

Mintegy száz diák vonult be kedd reggel a miskolci kormányhivatalba, ahol a hétfői szegedi akcióhoz hasonlóan ülősztrájkot akarnak kezdeni, valamint átadni ötpontos követeléseiket a helyi kormánymegbízottnak.

1 2 3
Hosszú idő után újra megjelent a nyilvánosság előtt Jack Nicholson

Hosszú idő után újra megjelent a nyilvánosság előtt Jack Nicholson

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Jessica Alba tizenhét év után elválik a férjétől

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Szuperszámítógép végzi a várostervezést Barcelonában, de a mesterséges intelligenciának a városlakók is beszólhatnak

Szuperszámítógép végzi a várostervezést Barcelonában, de a mesterséges intelligenciának a városlakók is beszólhatnak

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Palacsintasütővel az ördög és a halál ellen – 100 évvel ezelőtt született Kemény Henrik

Elfogadták az újabb szankciós csomagot, Szijjártó kiharcolta, hogy focicsapatokra és Kirill pátriárkára ne vonatkozzon

Elfogadták az újabb szankciós csomagot, Szijjártó kiharcolta, hogy focicsapatokra és Kirill pátriárkára ne vonatkozzon

Gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke, az ügyészség elutasította panaszát

Gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke, az ügyészség elutasította panaszát

Öt hónapra elbukta a friss jogsiját ezért a manőverért a 17 éves sofőr – videó

Öt hónapra elbukta a friss jogsiját ezért a manőverért a 17 éves sofőr – videó

A címlapról ajánljuk