Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Nemzet

hvg.hu Vélemény

Hozzábújt Simicskához a Magyar Nemzet főszerkesztője, úgy ostorozta a Fideszt

D. Horváth Gábor kissé tudathasadásos írással emlékezett meg a két évvel ezelőtti G-napról, ami „tektonikus változásokat” hozott lapjánál, a Magyar Nemzetnél is. A főszerkesztő Betlen Jánost idézve értekezett Simicska Lajos állítólagos megvesztegethetetlenségéről, és tolmácsolta a lapnál maradók álláspontját, amely szerint nem a tulajdonosuk, hanem a Fidesz fordult elfogadhatatlan irányba.

MTI Tech

Tönkretesszük magunkat a mobilozással

Szemfáradtságot, hát-, nyak- és fejfájást, fokozott idegrendszeri terhelést, látásromlást okozhat a digitális eszközök, köztük az okostelefonok, tabletek, laptopok túlzott használata a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakemberek szerint, akik úgy látják, 21. századi népbetegségről van szó.

hvg.hu Gazdaság

A Lidlből nem tiltották ki a Magyar Nemzetet

Míg a héten eltűnt az Aldi kínálatából a Magyar Nemzet, a másik, magyar piacon jelen lévő német tulajdonú diszkont kereskedelmi lánc, a Lidl továbbra is forgalmazza a konzervatív napilapot.

hvg.hu Gazdaság

Magyar Nemzet: óriási a fejetlenség a devizahitelpereknél

Egymásnak ellentmondó statisztikákat közölt a devizahiteles perekről az Országos Bírósági Hivatal és a Fővárosi Törvényszék, és a Magyar Nemzet szerint ez arra utalhat, hogy nem egyeztetnek túl gyakran egymással a két szervezet. Fokozza a fejetlenséget az is, hogy a bíróság munkatársai sem tudtak tájékoztatást adni arról, miért nem vágnak egybe az egyes szervezetek adatai, és miért lehet többezres eltérés a bírósági kimutatások között – olvasható a lapban.

hvg.hu Itthon

Németh Szilárd Magyar Nemzetet olvasott Orbán beszéde alatt

Bár a Kövér László vezette Országház visszamondta a Magyar Nemzet előfizetését a képviselők számára, valamint a kormánypárt is indexre tette a napilapot, Németh Szilárd rezsibiztost még Orbán Viktor tavaszi ülést indító beszéde sem tarthatta vissza attól, hogy a Simicska-lapot olvassa a miniszterelnök háta mögött.

1
12 13 14 15 16
34
Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadást hajtotta végre Moszkva ellen - fotók

Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadást hajtotta végre Moszkva ellen - fotók

Nem árulja el a belügy, hány elhagyott kisgyerek él kórházakban

Nem árulja el a belügy, hány elhagyott kisgyerek él kórházakban

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Alapjaiban változik meg a Photoshop működése, már teszteli az Adobe az új képszerkesztést

Alapjaiban változik meg a Photoshop működése, már teszteli az Adobe az új képszerkesztést

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Donald Trump leradírozott egy csomó kritikus információt a járványügyi hivatal oldaláról – de néhány önkéntes mindent visszaállított

Donald Trump leradírozott egy csomó kritikus információt a járványügyi hivatal oldaláról – de néhány önkéntes mindent visszaállított

Modellkarrier: Naomi Watts és Liev Schreiber 16 éves lánya bemutatkozott a kifutón

Modellkarrier: Naomi Watts és Liev Schreiber 16 éves lánya bemutatkozott a kifutón

Kiderült, hogy miért repkedett egy szaúd-arábiai zászlót húzó helikopter Budapest fölött

Kiderült, hogy miért repkedett egy szaúd-arábiai zászlót húzó helikopter Budapest fölött

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A címlapról ajánljuk