Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Koper

Kovács Gábor Vállalkozás

A NER komoly bizniszektől eshet el, miután Orbán szövetségese kikapott Szlovéniában

Az új szlovén kormány aligha fogja beengedni a NER-t a Száva turisztikai csoportba vagy a magyar államot a koperi kikötőbe. A határon túli „fejlesztési” támogatásoknak azonban aligha lesz képes útját állni. NER-közeli szereplők vélhetően továbbra is „befektetők” maradnak a szlovén médiában, bár az ellenzék épp emiatt tudta hazaárulással vádolni Janez Jansát.

Slovenian Tourist Board

Öt tipp, amiért Szlovénia legyen a következő úti célunk

Szlovénia egy igazi kincs az aktív és a semmittevős utazás szerelmeseinek is. Szerencsére egyre többen fedezik fel az értékeit, hiszen az ország számos kiemelkedő dologgal büszkélkedhet: többek között a Michelin-csillagaival, Tadej Pogačarral, az első szlovén Tour De France győztessel, vagy azzal, hogy 2021-re az első számú turisztikai célpontnak Szlovénia lett kikiáltva – ez pedig nem véletlen! De hogy pontosan milyen helyeket is érdemes még a jó időben felfedeznünk itt? Mi ebben segítünk!

MTI Itthon

Orbánéknak nagy terveik vannak egyik szomszédunkkal

Szlovén-magyar közös kormányülés lesz pénteken, a két kabinet közös infrastrukturális fejlesztésekre készül. Előrehaladott szakértői egyeztetések folynak például a koperi kikötő fejlesztéséről, amelybe a magyar állam is beszáll.

Itt vannak a döbbenetes számok: ennyi cukor- és szívbetegségért felelősek a cukros üdítők évről évre

Itt vannak a döbbenetes számok: ennyi cukor- és szívbetegségért felelősek a cukros üdítők évről évre

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

Fitch: az amerikai vámok miatt lassulhat a kínai növekedés

Fitch: az amerikai vámok miatt lassulhat a kínai növekedés

Starmer és Macron megegyezett, hogy egyesített erővel támogatják Ukrajnát

Starmer és Macron megegyezett, hogy egyesített erővel támogatják Ukrajnát

Ha a skóciai Inchdrewer bárójától kérne üzletviteli tanácsot, immár Budapesten is megteheti

Ha a skóciai Inchdrewer bárójától kérne üzletviteli tanácsot, immár Budapesten is megteheti

Novák Katalin hamarosan előadást tart egy londoni konferencián

Novák Katalin hamarosan előadást tart egy londoni konferencián

Látványos újítás az autóknál: azt vetítheti a hátsó ablakokra, amit csak akar – mobilon lehet beállítani

Látványos újítás az autóknál: azt vetítheti a hátsó ablakokra, amit csak akar – mobilon lehet beállítani

A Fidesz ismét nem merte bírálni az oroszokat az EP-ben

A Fidesz ismét nem merte bírálni az oroszokat az EP-ben

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

A címlapról ajánljuk