Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Héviz

Dezső András hvg360

Az Orbán-kormány és a Kreml szent szövetsége

Közvetlenül a Kreml irányítása alatt áll és az orosz geopolitikai játszma fontos szereplője az a moszkvai székhelyű szervezet, amelynek az Orbán-kormány egyik államtitkára is tagja lett, akárcsak Hévíz fideszes polgármestere. Az orosz külügy ortodox csápjaként nyilvántartott szervezetet a Putyinnal baráti kapcsolatot ápoló egykori KGB-s kollégája, Szergej Sztyepasin irányítja, aki a kilencvenes években az orosz kémelhárítást igazgatta, volt az FSZB vezetője, belügyminiszter, de még kormányfő is. Az IPPO tagja az az ukrajnai inváziót támogató Kirill pátriárka is, akit az Európai Unió Orbán Viktor vétója miatt nem tudott szankciós listára tenni.

Dezső András, Bábel Vilmos hvg360

Vége az orosz kémek aranyéletének Hévízen

Súlyos veszteségként élik meg a kedvelt magyarországi fürdőhelyen, hogy a háború miatt elmaradnak a hagyományosan jól fizető orosz vendégek. De azok az orosz kémek is bajban lesznek, akik eddig éppen azért szervezték oda a titkos találkozóikat, mert sok honfitársuk között könnyen elvegyülhettek.

1 2 3 4 5 6 7 8
Esőáztatta, borult lesz a csütörtök

Esőáztatta, borult lesz a csütörtök

Nem vicc, vagyis dehogynem: van egy ritka betegség, melynek legfőbb tünete az állandó viccelődés

Nem vicc, vagyis dehogynem: van egy ritka betegség, melynek legfőbb tünete az állandó viccelődés

Kockák kimaxolva: 2891 darabból megépítettük, aztán terepre vittük az új Mercedes G-osztályt

Kockák kimaxolva: 2891 darabból megépítettük, aztán terepre vittük az új Mercedes G-osztályt

„Mint egy megfáradt, pityókás TSZ elnök” – Magyar Péter és több ellenzéki párt is reagált az évértékelőre

„Mint egy megfáradt, pityókás TSZ elnök” – Magyar Péter és több ellenzéki párt is reagált az évértékelőre

Retteghet a Google? Pofonegyszerű lett használni a ChatGPT keresőjét

Retteghet a Google? Pofonegyszerű lett használni a ChatGPT keresőjét

Gitármuzsika és reggae-dal is készült Deutsch Tamás angoljából, ami Sárosdi Lilláékat is megihlette

Gitármuzsika és reggae-dal is készült Deutsch Tamás angoljából, ami Sárosdi Lilláékat is megihlette

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

Andrzej Duda szerint le kellene bontani az Északi Áramlatot, mert az veszélyt jelent Európára

Eladó egy 1986-os Audi 5000, amely rekorddöntésre született

Eladó egy 1986-os Audi 5000, amely rekorddöntésre született

Világrekorder szélturbinát épített a Siemens, 280 méteres lapátokat forgathat

Világrekorder szélturbinát épített a Siemens, 280 méteres lapátokat forgathat

A címlapról ajánljuk