Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hainan Airlines

hvg.hu Vállalkozás

A kormány sokmindenre hajlandó a Budapest-Peking járat érdekében

A kormányzat továbbra is napirenden tartja a Budapest-Peking járat felélesztését, jelenleg is folynak a tárgyalások a Hainan Airlines-szal. A magyar kormány nagyon akarja a járatot, ez abból is kiderül, hogy bármely kínai légitársasággal tárgyalna róla és "a lehető legnagyobb rugalmasságot tanúsítja, és minden tőle telhetőt megtesz a jövedelmezőség érdekében". A kormány kínai részvételt (is) befogadna a leendő nemzeti légitársaságban.

hvg.hu Gazdaság

Átlátszó.hu: ezért nem kellett Kínának a Malév

Az atlatszo.hu vasárnap közölte azt a birtokába került hivatalos levelet, amely szerint a kínai HNA Group, a Hainan Airlines anyacége már tavaly októberben lemondott a “Malév-projektről”. Ezt Adam Tan, a kínai óriáscég ügyvezető igazgatója írta meg Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszternek. A hírre Oszkó Péter is reagált, aláhúzva: látható, hogy a Hainan indokai között egyetlen olyan sem szerepel, amely bármilyen módon összefüggésbe lenne hozható a Malév 2010-es visszaállamosításával, vagy akár korábbi működésével.

hvg.hu Gazdaság

Malév-krach: Némethné hiába várta a moszkvai telefont

Elképzelhető, hogy eltaktikázta magát a kormány a vagyonfelügyelő kirendelésével. Miközben Európában sorra a csőd szélére jutnak légitársaságok, a csődvédelmi moratórium bejelentése felgyorsította a Malév bukását. Igaz, csak rossz és rosszabb megoldások voltak. Az utolsó pillanatban az is szóba került, hogy esetleg a volt orosz tulajdonos fejlesztési bank (VEB) finanszírozza tovább a céget, de úgy tűnik, az események ezen is túlszaladtak.

MTI Gazdaság

A Hainan állítólag már lemondott a Malévről

A Hainan légitársaság a rossz piaci körülmények miatt felhagyott a Malév megvásárlásának szándékával – olvasható a Beijing Business Today kínai nyelvű napilap csütörtöki számában.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Magyar Hírlap: 124 milliárdba kerülhet a Malév csődje

Mielőbb vevőt kell találni a Malévra, mivel a jövő évi költségvetés már nem számol dotációval - írja hétfői számában a Magyar Hírlap, megemlítve, hogy Fellegi Tamás miniszter ma mutatja be azt a Fehér könyvet, amely a légitársaság eladósodásának okait is feltárja.

MTI Gazdaság

Kínai kézbe kerülhet a Budapest Airport

A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról.

hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: mégsem kell a Malév a kínaiaknak?

Fellegi Tamás novemberi kínai útja során ha találkozott is a Hainan légitársaság képviselőivel a Malév kapcsán, a találkozó nem volt eredményes, és a kínai céggel a közeljövőben nem lesz együttműködés a magyar légitársaságról - írja több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság.

MTI Gazdaság

Francia vagy kínai cégé lehet a Budapest Airport is

Kiszállt a német Hochtief csoport nemzetközi reptereket – köztük a budapesti Liszt Ferenc repülőteret – üzemeltető cégekből álló holdingja értékesítését célzó pályázatból egy német jelentkező, így már csak ketten maradtak, egy kínai és egy francia vevőjelölt.

HVG Gazdaság

Kínai vevőjelölt a Malévra

Az idén már 25,5 milliárd forint közpénzt elnyelt Malévet vinné a kínai Hainan-csoport, ám a tárgyalások döcögnek.

MTI Gazdaság

Inkább egy új Malévet alapítanának a kínaiak?

A Hainan Airlines (HNA) kínai légiközlekedési csoport gondolkodik azon, hogy befektet a pénzügyi nehézségekkel küzdő Malévba, tárgyalásokat folytat vele erről - közölte az ATWOnline légügyi hírportállal egy kínai iparági bennfentes. A HNA csoport vezetője múlt héten még azt mondta, jobban érdekelné a céget egy új magyar légitársaság megalapítása.

hvg.hu Gazdaság

Kínai lapok: gyűjti a pénzt a Malév leendő vevője

Kína negyedik legnagyobb légitársasági csoportja, a Hainan Airlinest üzemeltető HNA Group nagy eséllyel részesedést vásárol a Malévban - jelentették pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva hongkongi lapok, amelyek szerint a Hainan újabb tőkeemelésre készül. Itthon a Figyelő azt írta, hogy a Malév márkanév használatával új társaság indulhat el, ebbe szállhatnának be a kínaiak Demján Sándor cégével együtt.

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Kijevbe látogat a jövő héten az Európai Bizottság

Kijevbe látogat a jövő héten az Európai Bizottság

Egy időre bezár a Duna Plaza

Egy időre bezár a Duna Plaza

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Boksztragédiák: ha több életet tesz jobbá, mint ahányan belehalnak, akkor rendben van?

Boksztragédiák: ha több életet tesz jobbá, mint ahányan belehalnak, akkor rendben van?

Megszólalt az igazi Brad Pitt a francia nő ügyéről, akit az ál-Brad Pitt vert át

Megszólalt az igazi Brad Pitt a francia nő ügyéről, akit az ál-Brad Pitt vert át

Csak két nőstény volt az akváriumban - de akkor hogy született meg Yoko, a bébi macskacápa?

Csak két nőstény volt az akváriumban - de akkor hogy született meg Yoko, a bébi macskacápa?

Már teszteli a saját processzorát a Meta, felpörgetheti a mesterséges intelligenciáját

Már teszteli a saját processzorát a Meta, felpörgetheti a mesterséges intelligenciáját

A címlapról ajánljuk