Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gerő Ernő

Murányi Gábor hvg360

Egy előkerült Méray-dokumentum új megvilágításba helyezi Gerő Ernő „egypercesét” Örkényről

Akár többéves börtönt is jelenthetett volna az írónak az az üzenet, amelyet 1949-ben a Rákosi-diktatúra egyik vezetője, Gerő írt egy másiknak, a párt főideológusának, Révai Józsefnek, aki akkor a pártlap, a Szabad Nép főszerkesztője is volt. Alább bemutatjuk Méray Tibor egy eddig nem ismert levelét 1993-ból, amelyben magyarázatot ad arra a kérdésre is, hogy miképp kerülhette el Örkény István a börtönt.

Kiss Ádám Itthon

Így zajlott a kommunista elszámoltatás

Magyar kommunisták tömegét kínozták és börtönözték be 1949-től 1953-ig másik magyar kommunisták. 1953 után a rendszer megpróbált szembenézni önmagával, de a vádlók sokszor ugyanúgy bűnösök voltak, mint a vádlottak. Rákosi Péter Gáborral és Farkas Mihállyal vitette el a balhét, Kádár pedig Biszkut küldte Rákosi és Gerő ellen. A végén az egykori verőemberekből és megkínzottakból könyvkiadókat, lektorokat és egyéb illetékes elvtársakat csinált a Kádár-rendszer konszolidációja, a múltat pedig inkább elfelejtették.

M. László Ferenc Itthon

Vissza a Kossuth-díjat: Orbánék Kertészt is kilőhetik

Már elkészült az a törvénytervezet, amely alapján a kormány áttekintené, hogy az elmúlt évtizedek kitüntetettjei közül „kik váltak érdemtelenné” az állami díjak, így a Kossuth-díj viselésére. Orbán Viktor a múlt héten azt mondta a parlamentben, hogy nem a „rasszista szamárságokat” beszélő Kertész Ákos ügye a legfontosabb, a kommunista diktatúra kitüntetéseit is felül kell vizsgálni. Nem lesz könnyű dolga a kormánynak: 1948 és 1953 között több mint kétezer Kossuth-díjat osztottak ki írók és költők mellett politikusoknak és sztahanovista munkásoknak, bányászoknak.

Szegő Iván Miklós Tech

Túl korán temették a Rákosi-rendszert

1956. október 6-án újratemették az 1949-ben koncepciós perben halálraítélt Rajk Lászlót. A keménykezű és kíméletlen kommunista ex-belügyminiszter felravatalozása nem az ő személye miatt volt érdekes, hanem mert egy egész szisztéma, a Rákosi-rendszer temetését jelentette. Igaz, a tömeg és a szónokok túl korán búcsúztatták a Kerepesi úton a rendszert, és hiába ígérgette Apró Antal, hogy többet ilyesmi nem lesz Magyarországon, mert 1958-ban Nagy Imrét még felháborítóbb eljárás után végezték ki.

Szegő Iván Miklós Tech

Rákosi leváltása: már ’56 nyarán feltűnik a kádári elit

A kommunista sajtóban általában a sorok között kellett olvasni, és az elejtett megjegyzésekből lehetett a valós folyamatokra következtetni. Nem volt ez másképp Rákosi Mátyás leváltásakor sem, igaz, kissé nevetséges formában. Ugyanis ebben az esetben a sorok között „elrejtett” információ nyomtatott nagybetűkkel kiemelve szerepelt a szövegben: párthatározat „RÁKOSI MÁTYÁS ELVTÁRS FELMENTÉSÉRŐL”.

Állampapír: több mint 1000 milliárd forint sorsa dőlhet el hamarosan

Állampapír: több mint 1000 milliárd forint sorsa dőlhet el hamarosan

Végig vették a térfigyelő kamerák egy BMW-s rombolását, hiába próbált eltűnni – videó

Végig vették a térfigyelő kamerák egy BMW-s rombolását, hiába próbált eltűnni – videó

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Az igazi február: +10 és -15 fok között bármi lehet ma az országban

Az igazi február: +10 és -15 fok között bármi lehet ma az országban

Tíz év alatt megháromszorozta árát ez a Lamborghini, most 5,3 milliárd forintért árulják

Tíz év alatt megháromszorozta árát ez a Lamborghini, most 5,3 milliárd forintért árulják

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Mol-egyetem lehet a Műegyetem: pár hét múlva kikerül a BME az állami fenntartásból

Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

A címlapról ajánljuk