Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gömöri Zsolt

MTI / hvg.hu Sport

Így magyarázta meg Gömöri a tenerifei utazást

Azért jártak a kanári-szigeteki Tenerifén magyar sportolók, hogy minél sikeresebben szerepeljenek a riói paralimpián, illetve a kvalifikációs versenyeken. Az út része volt a parasportolók központi felkészítésének – ezt írta szerdai közleményében a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Gömöri Zsolt úgy fogalmazott: a bizottság "egyedülálló lehetőséget tudott teremteni a szakmailag nélkülözhetetlen meleg égövi edzőtábor megszervezésével".

Dercsényi Dávid Itthon

"Erkölcsileg leszerepelt" - tovább dagad a paralimpiai botrány

Saját cégével kötött állítólag szerződést a Paralimpiai Bizottság elnöke, aki a testület életét ismerők szerint megválasztása után első intézkedései között csinosíttatta ki az irodáját, és elődével ellentétben immár főállásban tölti be a pozícióját. A támogatott devizahitel-törlesztéséről elhíresült sportvezető azóta is fizetést vesz fel, hogy a sporttörvény módosítása nyomán csökkent a Bizottság feladatköre. A paralimpikonok fellázadtak a Bizottság ellen, melynek a volt sportminiszter, Deutsch Tamás az alelnöke.

Dercsényi Dávid Itthon

„Miért a saját jólétedre fordítottad azt a pénzt, ami nekünk járna?” Tiltakoznak a paralimpikonok

A parasportolók átadták a nyilatkozatukat Gömöri Zsoltnak, a botrányba keveredett MPB-elnöknek, és kitartanak követeléseik mellett. Az elnök megpróbálta eljelentékteleníteni a petíciót, majd érzelmi manipulációba kezdett, de a fizetése mértékét nem hajlandó megmondani. Pedig, ha igazak a hírek, az éves szinten közel annyi, mint amennyit a paralimpikonok összesen kapnak.

hvg.hu/MTI Itthon

Deutsch Tamás letorgyánozta a Jobbikot

Demagógiával vádaskodva, keményen megvédte az állami segítséggel kifizetett végtörlesztés miatt támadott paralimpiai bizottság elnökét Deutsch Tamás. Ehhez képest a paralimpiai elnök pár órával később bejelentette, hogy visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett 3 milliós támogatást a szervezetnek. De nem azért, mert ne lett volna szabályos, hogy kisegítették a hiteltörlesztésben.

1 2 3
Akár havi 7,3 millió forintba is kerülhet az OpenAI újdonsága

Akár havi 7,3 millió forintba is kerülhet az OpenAI újdonsága

12 évig fejlesztették, most sikerült elindítani – Mit kell tudni Jeff Bezos rakétájáról, ami a SpaceX nagy riválisa lehet?

12 évig fejlesztették, most sikerült elindítani – Mit kell tudni Jeff Bezos rakétájáról, ami a SpaceX nagy riválisa lehet?

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Ezért viheti el láthatásra a gyerekét Péter, aki gyermekpornográfia miatt került a hatóságok látókörébe

Ezért viheti el láthatásra a gyerekét Péter, aki gyermekpornográfia miatt került a hatóságok látókörébe

Duma Aktuál: Bocsánat, hogy megzavarom a matekórát, bombariadó van

Duma Aktuál: Bocsánat, hogy megzavarom a matekórát, bombariadó van

Csak 5 évet kellett várni rá, de már Androidon is elérhetők az Apple filmjei és sorozatai

Csak 5 évet kellett várni rá, de már Androidon is elérhetők az Apple filmjei és sorozatai

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

A címlapról ajánljuk