Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fohsz Tivadar

Dezső András Itthon

Vádat emelt az ügyészség gyermekpornográfia miatt Fohsz Tivadar ellen

Az ügyészség vádat emelt a volt XVII. kerületi alpolgármester, Fohsz Tivadar ellen, mert az egykori politikus pornográf felvételt tartott nevelt lányáról, amit még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban. Ennek ellenére Fohszot "csak" gyermekpornográf felvételek tartásával vádolták meg, készítéssel nem, pedig utóbbi esetben jóval súlyosabb büntetés várna rá a felfüggesztettnél, amit az ügyészség indítványozott.

Dezső András Itthon

Módosították a nevelt lánya által feljelentett volt fideszes alpolgármester elleni gyanúsítást

Ha a gyanúsítás módosítása után vádat is emelnek a volt XVII. kerületi alpolgármester, Fohsz Tivadar ellen, jóval enyhébb büntetésre számíthat – tudta meg lapunk. Fohsz ellen még 2018 nyarán indult eljárás, miután nevelt lánya hálószobájában rejtett kamerás felvételeket találtak, és egyéb múltbeli titkokra is fény derült.

Dezső András hvg360

Rejtett kamerák, szexfotók, sötét titkok – nevelt lánya vádjai nyomán lett gyanúsított a volt alpolgármester

Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Felesége vallomása szerint Fohsznak súgtak a rendőrségtől, mielőtt házkutatást tartottak nála. Noha a molesztálási ügy elévült, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. Emellett Horvátországban is indult ellene eljárás.

Most már elindulhat világhódító útjára a Polgár Jenő hivatal és Gino majálisértelmezése

Most már elindulhat világhódító útjára a Polgár Jenő hivatal és Gino majálisértelmezése

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Visszavág a Honor: rekordvékony összecsukható csúcsmobil lehet a Magic V4

Visszavág a Honor: rekordvékony összecsukható csúcsmobil lehet a Magic V4

Egy német és egy olasz állampolgár ellen is vádat emeltek antifa-ügyben

Egy német és egy olasz állampolgár ellen is vádat emeltek antifa-ügyben

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Nem fogadták el keresztnévként az Orbánviktort, de a Lackó átment a szűrőn

Nem fogadták el keresztnévként az Orbánviktort, de a Lackó átment a szűrőn

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

A címlapról ajánljuk