Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Emmanuel Macron

MTI Világ

Macron kemény hangot ütött meg a korzikai nacionalistákkal

A Korzikára látogató francia államfő jelezte, hogy elutasítja az autonómiával kapcsolatos törekvéseket. A sziget vezetőivel Macron csak egy olyan irodában hajlandó külön megbeszélést tartani, ahol a francia zászlót is kitűzték a korzikai és az uniós mellé.

hvg.hu Tech

Orbán ehhez mit szólna? Macron igazi csodafegyvert vet be az interneten

Egyszerű, de hatásosnak tűnő ötlettel lépne fel a közösségi médiában terjedő, kártékony álhírek ellen Emmanuel Macron: a francia kormányfő egyszerűen blokkoltatna bizonyos weboldalakat választások idején, szükség esetén pedig más eszközökhöz is folyamodna a szerinte a demokrácia védelmében tett lépéssel. Csakhogy a törvénytervezet olyan eszközt ad a kormány kezébe, mellyel később elnémíthatja az ellenzéki hangokat is – épp a legkényesebb időszakban.

MTI Világ

Erdogan: "Nem lehet állandóan az uniós csatlakozásért könyörögni"

Nem lehetséges előrehaladás Törökország európai uniós csatlakozásában a tavaly júliusi államcsínykísérlet utáni nagyszabású megtorlás és az emberi jogok helyzetével kapcsolatos aggodalmak miatt – jelentette ki a francia elnök, miután Párizsban tárgyalt Recep Tayyip Erdogannal.

MTI Világ

Macron: Két hónapja lehet az Iszlám Államnak

A francia elnök szerint a terrorszervezet ellen Szíriában folytatott háború február végére megnyerhető. Utána azonban utána párbeszédet kell folytatni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a politikai rendezésről.

MTI Világ

Merkel, Macron az ENSZ-re bízná Jeruzsálem státuszát, Trumpot megint bírálták

Németország kitart az ENSZ határozatai mellett, amelyek alapján Jeruzsálem státuszát az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldásának részeként kell rendezni – közölte Angela Merkel német kancellár. Emmanuel Macron is megszólalt újra az ügyben, Donald Trump döntését rajtuk kívül az orosz és a spanyol kormány sem tartja jó megoldásnak.

MTI Világ

Pénzbírság jár ezentúl Franciaországban a szexista sértésért és szigorúbban fellépnek a pornó ellen

Macron három területen jelentett be intézkedéseket a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján. Megszigorítják a pornográfia elleni fellépést az interneten, lehetővé teszik, hogy az áldozatok az interneten is feljelentést tegyenek, valamint megnövelik a szexuális bűntettek elévülésének idejét. A szexista sértés szabálysértés lesz ezentúl és elkövetőinek pénzbírságot kell fizetniük.

MTI Világ

Véget ér Franciaországban a rendkívüli állapot

Emmanuel Macron francia elnök aláírta hétfőn az új terrorelhárítási törvényt, amely átültette az általános jogba a november 1-jén véget érő rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét.

1
32 33 34 35 36 37 38
Gyilkossági kísérletben bűnösnek találták Salman Rushdie merénylőjét

Gyilkossági kísérletben bűnösnek találták Salman Rushdie merénylőjét

Nyolc fiatal lakhatását biztosították egy évvel az Influenszer-tüntetés után

Nyolc fiatal lakhatását biztosították egy évvel az Influenszer-tüntetés után

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

A német választás megmutathatja, mennyire kell Európának rettegnie Elon Musktól

A német választás megmutathatja, mennyire kell Európának rettegnie Elon Musktól

A Katonában bemutatják, milyen egy bírósági tárgyalás, amelyen a vádlott a legvégéig nem szólal meg

A Katonában bemutatják, milyen egy bírósági tárgyalás, amelyen a vádlott a legvégéig nem szólal meg

Ütközött két repülőgép a seattle-i reptér aszfaltján – videó

Ütközött két repülőgép a seattle-i reptér aszfaltján – videó

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Ember legyen a talpán, aki meg akarja tudni, hogyan szavazott a képviselője a magyar parlamentben

Ember legyen a talpán, aki meg akarja tudni, hogyan szavazott a képviselője a magyar parlamentben

A címlapról ajánljuk