Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Educatio kiállítás

MTI Karrier

Egyre népszerűtlenebb az állami képzés a felsőoktatásban

Tavaly még a diákok 87, idén csak 79 százaléka mondta azt, hogy állami ösztöndíjas képzésre szeretne jelentkezni. A felvételi előtt álló diákok 32 százaléka még nem döntött arról, melyik felsőoktatási képzésre adja be majd a jelentkezését – derült ki egy felmérésből.

Neuberger Eszter Itthon

Tömegével csábítják külföldről az érettségizőket

Idén látványosan sok külföldi iskola és felsőoktatási közvetítő ügynökség jelent meg standdal a tizennegyedik Educatio Kiállításon, melyen hagyományosan felsőoktatási intézmények mutatkoznak be a továbbtanuló érdeklődők számára, ezúttal a Papp László Sportarénában.

hvg.hu Itthon

"Pofozd fel apádat" - elnézést kér Hoffmann védelmezője

"Szerencsétlen mondatnak" nevezte Pintér Bertalan, Nógrádsáp fideszes polgármestere azt, hogy azt mondta az Educatio által szervezett Köznevelési Konferenciát megzavaró HaHa-aktivistáknak, hogy keverjenek le szüleiknek egy pofont.

MTI Itthon

LMP: az Educatio kiállítás egy blöff

Az LMP véleménye szerint hiába rendezik meg az idén is az Educatio elnevezésű oktatási szakkiállítást, a köz- és a felsőoktatás ezernyi nyitott kérdésére a börzén konferenciát rendező és fellépő kormányzati szereplők sem tudnak válaszolni.

Drákói szigor: csak személyivel lehet pornót nézni júliustól az Egyesült Királyságban

Drákói szigor: csak személyivel lehet pornót nézni júliustól az Egyesült Királyságban

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

Nem, nincs Parkinson-kórom – roncsolják-e méregdrágán az agyam, hogy megálljon a feltűnő kézremegésem?

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Hozzányúl a mesterséges intelligenciához a Samsung, hogy hatékonyabb legyen a 6G

Hozzányúl a mesterséges intelligenciához a Samsung, hogy hatékonyabb legyen a 6G

A következő jégkorszakba is beleszólhat az emberi tevékenység, és ez nem biztos, hogy jó dolog

A következő jégkorszakba is beleszólhat az emberi tevékenység, és ez nem biztos, hogy jó dolog

Turner Tibor, OTP Alapkezelő: Biztos, hogy Trump alaposan felkavarja az állóvizet

Turner Tibor, OTP Alapkezelő: Biztos, hogy Trump alaposan felkavarja az állóvizet

Drognak látszó anyagot rejtett a Kutyapárt a néhány nemzeti konzultációs borítékba, ezzel tesztelték le, hogy kinyitják-e egyáltalán a küldeményeket

Drognak látszó anyagot rejtett a Kutyapárt a néhány nemzeti konzultációs borítékba, ezzel tesztelték le, hogy kinyitják-e egyáltalán a küldeményeket

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

A címlapról ajánljuk