Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ERT

MTI Világ

Beindult, de csak átmenetileg egy új görög köztévé

Átmeneti jelleggel megkezdte adásainak sugárzását egy új görög közszolgálati televízió egy hónappal az után, hogy váratlanul bezárt a görög közszolgálati rádió és televízió (ERT), hatalmas tiltakozást váltva ki a súlyos gazdasági válságban lévő európai uniós országban.

MTI Világ

Szakadhat a görög kormánykoalíció

A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke. A párt tiltakozik a közszolgálati televízió és rádió bezárása miatt, ezért lépne ki a koalícióból.

MTI Világ

Mégis megmenekül a görög közmédia?

A hét elején bezárt görög közszolgálati rádió és televízió munkájának részleges felújítását javasolta pénteken este Antonisz Szamarasz kormányfő.

MTI Világ

Megdöbbent az EP elnöke a görög közmédia bezárásán

Meglepődését és sajnálatát fejezte ki a görög közmédia bezárása miatt az Európai Parlament német szociáldemokrata elnöke abban a levélben, amelyet Antonisz Szamarasz görög miniszterelnöknek küldött. Martin Schulz reményét fejezte ki, hogy Athén felülvizsgálja a döntést – közölte pénteken az EP sajtószolgálata.

MTI Világ

Több mint tízezeren tüntettek a görög közmédiáért

A rendőrség adatai szerint több mint 12 ezren tüntettek csütörtök délben Görögországban a közszolgálati rádió és televízió bezárása miatt, amely megdöbbentette a görög közvéleményt, és külföldön is bírálták a kormány döntését.

MTI Világ

Rehn: nem az EU kérte a görög közmédia bezárását

Az Európai Bizottság nem kérte Athéntől a görög közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az ERT bezárását, ezt a döntést a görög kormány teljesen önállóan hozta meg, Brüsszel pedig csupán tudomásul veszi – közölte szerdán az európai uniós végrehajtó testület.

MTI/hvg.hu Világ

Elnémul a görög közmédia, az EBU tiltakozik

Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) követelte kedd este a görög kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a közszolgálati rádió és tévé működésének felfüggesztéséről. Közben kedd éjszaka elnémultak az érintett csatornák.

hvg.hu Világ

Elnémul a görög közmédia

A megszorítások miatt ideiglenesen leállítják a görög állami televíziót és rádiót – jelentette be kedden Simos Kedikoglou kormányszóvivő. Az ígéretek szerint a műsorgyártást újraindítják, amint lehetséges, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudni semmi biztosat – derül ki az AP hírügynökség tudósításából, amelyben sokkolónak nevezték a bejelentést.

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Farkasokkal táncolt, több volt, mint testőr, és visszautasította Tarantinót - Kevin Costner 70 éves

Farkasokkal táncolt, több volt, mint testőr, és visszautasította Tarantinót - Kevin Costner 70 éves

Ufópánik tört ki a SpaceX rakétája miatt Németországban

Ufópánik tört ki a SpaceX rakétája miatt Németországban

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

Meghosszabbították a barnaszén- és lignitbányászat két miniszteri biztosának a megbízatását

Meghosszabbították a barnaszén- és lignitbányászat két miniszteri biztosának a megbízatását

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Hatszor gyorsabb a hangnál, és Pekinget is könnyen elérheti Tajvan új rakétája

Donald Trump máris üzent egyet Putyinnak, amit akár fenyegetésnek is fel lehet fogni

Donald Trump máris üzent egyet Putyinnak, amit akár fenyegetésnek is fel lehet fogni

A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

A szaúdi követségnek dolgozott az ügyvéd, aki rábeszélte a később öngyilkosságot elkövető transznemű fiatalt, hogy menjen haza

A címlapról ajánljuk