Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Demokratikus Koalíció (DK)

hvg.hu Itthon

Gyurcsány Ferenc nem mond le, folytatja a munkát a DK elnökeként

A Demokratikus Koalíció elnöke és elnöksége folytatja a munkát – jelentette be Gyurcsány Ferenc, közölve azt is, hogy ő nem mond le posztjáról a június 9-i választási eredmények után. Úgy fogalmazott: „Sokkal többen adták fel már eddig is, mint szabadott volna.”

hvg.hu Itthon

Gyurcsány Ferenc hamarosan elárulja, ő marad-e a DK elnöke

Bár már a múlt héten is elterjedt a pletyka, hogy az elnökségnek bejelentette lemondását Gyurcsány Ferenc, akkor a DK-ban ezt a hvg.hu-nak cáfolták. Most viszont videóüzenettel készül a pártelnök, így délután kettőkor kiderül, milyen – akár személyes – tanulságokat vont le a választási eredményből.

1 2 3 4 5 6 7
60
Újraindul nyáron egy debreceni repülőjárat, elutazhatunk vele a Mol által kiszemelt bolgár olajfinomító városába

Újraindul nyáron egy debreceni repülőjárat, elutazhatunk vele a Mol által kiszemelt bolgár olajfinomító városába

Sejtekből készült tapaszt varrnának a betegek szívére, milliók kaphatnak esélyt az életre

Sejtekből készült tapaszt varrnának a betegek szívére, milliók kaphatnak esélyt az életre

Szijjártó legutóbbi húzása miatt akadt ki a cseh kormány

Szijjártó legutóbbi húzása miatt akadt ki a cseh kormány

Az ukrajnai háború lezárásáig biztosan maradnak az amerikai szankciók

Az ukrajnai háború lezárásáig biztosan maradnak az amerikai szankciók

Súlyos beteg Jason Momoa magyar dublőre

Súlyos beteg Jason Momoa magyar dublőre

Lázár János minisztériuma nem támogatja 500 méteres felhőkarcolók építését Rákosrendezőn

Lázár János minisztériuma nem támogatja 500 méteres felhőkarcolók építését Rákosrendezőn

Megfenyegethették a nyírcsászári óvónő-képviselőt a helyi fideszesek, a rendőrség nyomoz az ügyben

Megfenyegethették a nyírcsászári óvónő-képviselőt a helyi fideszesek, a rendőrség nyomoz az ügyben

Azonnal telepítse a Windows vészfrissítését, 159 hibát javított a Microsoft

Azonnal telepítse a Windows vészfrissítését, 159 hibát javított a Microsoft

Jeges folyóban kutatnak a Skóciában eltűnt magyar ikrek után

Jeges folyóban kutatnak a Skóciában eltűnt magyar ikrek után

A címlapról ajánljuk