Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Cannes-i Filmfesztivál

MTI Kult

Bejelentették, hogy ki lesz a cannes-i zsűri elnöke

Cate Blanchett komoly feladatot kapott: a kétszeres Oscar-díjas színésznő a május 8. és 19. között zajló 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjáról döntő grémiumot vezeti majd. A tavalyi mustrán a spanyol rendező, Pedro Almodóvar vállalta a zsűrielnökséget.

Bodnár Zsolt Kult

Sosem készült még ilyen látványos magyar film

Ráadásul a Cannes-ban debütált, most már a magyar mozikban is látható Jupiter holdja témaválasztásban is erős, még ha a hollywoodi akciófilmként leforgatott menekültdráma nem is teljesen mentes a magyar filmes betegségektől. A lebegni képes szír fiú budapesti kalandjait nem véletlenül hasonlították Spielberg-filmekhez, látványban, üzenetben és színészi játékban kifogástalan, de félő, hogy az előítéletek miatt nem látják majd meg benne a világszínvonalú teljesítményt – pedig Mundruczó egyáltalán nem mutat fekete-fehér képet a menekültválságról.

Szalkai Réka Kult

Clint Eastwood: „Inkább szerencsés legyek, mint jó!”

A május utolsó napján 87. életévét betöltő Clint Eastwooddal találkozni idén Cannes-ban egy életre szóló élmény volt. Az amerikai filmes veterán a Nincs bocsánat című filmjének díszbemutatóját követően mesterkurzust is tartott, amelyen munkatársunk is részt vett.

Bicsérdi Ádám Kult

Miért kellene egy háborús filmnek komornak lennie? Mutatunk egy remek ellenpéldát

Utolsó felvonásához ért tíz napon át tartó filmmaratonunk, melynek keretében tíz korábbi cannes-i sikerfilmet nézhetnek meg teljes egészében. Ezúttal a sorozat egyik legkönnyedebb darabját, a boszniai háborúban játszódó, életigenlő Egy tökéletes napot nézhetik meg kiváló minőségben, magyar felirattal.

Szalkai Réka Élet+Stílus

A legrosszabbul sikerült dekoltázs Marion Cotillard-é volt Cannes-ban

Megemlékeztek a manchesteri terrorról, a vörös szőnyegen Catherine Deneuve majdnem leütött egy újságírót a mikrofonnal, Nicole Kidman beszólt Colin Farrellnek. Sofia Coppola a hvg.hu-nak elárulta, mire a legbüszkébb. Csak Tilda Swinton haját és Marion Cotillard dekoltázsát tudnánk feledni! Riport Cannes-ból.

1
7 8 9 10 11
16
Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

Péterfalvi Attila: Hamisítvány Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapja

Péterfalvi Attila: Hamisítvány Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapja

Rendkívüli uniós csúcs jöhet, ha Orbán tovább fenyegetőzik az Oroszország elleni szankciók vétójával

Rendkívüli uniós csúcs jöhet, ha Orbán tovább fenyegetőzik az Oroszország elleni szankciók vétójával

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

A Felcsútban játszó svéd középpályás is elismerte, hogy Magyarország túl sokat költ a focira

Most már senki nem úszhatja meg a csokidrágulást: zsinórban negyedik éve nincs elég kakaó a világpiacon

Most már senki nem úszhatja meg a csokidrágulást: zsinórban negyedik éve nincs elég kakaó a világpiacon

Katalin hercegné visszatért a kórházba, ahol kezelték

Katalin hercegné visszatért a kórházba, ahol kezelték

Egyértelmű eredmény: ha vaj helyett növényi olajat fogyaszt, csökken a halálozás kockázata

Egyértelmű eredmény: ha vaj helyett növényi olajat fogyaszt, csökken a halálozás kockázata

Kiderült valami az alvásról: jobban teszi, ha nem marad fönt sokáig

Kiderült valami az alvásról: jobban teszi, ha nem marad fönt sokáig

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

A címlapról ajánljuk