Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bettencourt-ügy

MTI Világ

Újságíró megfigyelése miatt büntettek meg egy volt francia kémfőnököt

Nyolcezer eurós pénzbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság Bernard Squarcinit, a francia titkosszolgálatok egyik korábbi vezetőjét, amiért 2010-ben törvénytelenül megszerezte a Le Monde című újságírójának híváslistáját. Az ügyészség csak ötezer eurós bírság kiszabását kérte, a bíróság azonban súlyosabb ítéletet hozott. A vádlott ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

hvg.hu Világ

Kitálalt Sarkozyről a L'Oreal-örökös volt sofőrje

A francia L’Oreal-birodalom örökösének és férjének egykori sofőrje szerint Nicolas Sarkozy elnök választási kampánya során azzal a kéréssel fordult a párhoz, hogy anyagilag is támogassák kampányát – írja a Mediapart interjújára hivatkozva a Radio France International (RFI).

MTI Világ

Őrizetbe vették a Le Monde megfigyelt informátorát

Őrizetbe vette kedden a francia rendőrség David Sénat-t, az igazságügyi minisztérium volt főtanácsadóját, akit korábban a Le Monde informátoraként azonosítottak a Bettencourt-ügy nyomozati anyagának kiszivárogtatását vizsgáló titkosszolgálatok - erősítette meg a rendőrség az Europe 1 kereskedelmi rádió értesülését.

MTI Világ

Bettencourt-ügy: házkutatás Sarkozy pártjánál

A júliusban kirobbant, a gyanú szerint a francia elnököt, Nicolas Sarkozyt is érintő állítólagos adócsalási és illegális pártfinanszírozási botrány legújabb fejleményeként a rendőrség házkutatást tartott a kormányzó konzervatív Unió a Népi Mozgalomért (UMP) párt párizsi főhadiszállásán - közölte csütörtökön Xavier Bertrand, a párt főtitkára.

MTI Világ

A rendőrség kihallgatja a francia munkaügyi minisztert

A francia kormány szerdán hozzájárult, hogy a rendőrség kihallgassa Eric Woerth munkaügyi minisztert az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben - vált ismertté kormányforrásból.

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

5,5 mm lett, maradhat? Elképesztően vékony lehet az iPhone 17 Air

5,5 mm lett, maradhat? Elképesztően vékony lehet az iPhone 17 Air

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Tömegnyomor Velencében: videón, ahogy a karnevál első hétvégéje megbénította a várost

Tömegnyomor Velencében: videón, ahogy a karnevál első hétvégéje megbénította a várost

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Egy pillanat alatt dőlhet össze a liverpooli vár, amit a tökéletességig építettek

Egy pillanat alatt dőlhet össze a liverpooli vár, amit a tökéletességig építettek

Zelenszkij: Ukrajna gyors megállapodást ajánl az Egyesült Államoknak

Zelenszkij: Ukrajna gyors megállapodást ajánl az Egyesült Államoknak

A címlapról ajánljuk